Január 24-én kezdődik és január 27-ig tart az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése, amelyhez a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME. A szervezők az egyéni megfigyelők, családok mellett óvodák és általános iskolák részvételére is számítanak. Az akció kiemelt célja a baglyok és telelőhelyeik védelme.

Az erdei fülesbaglyokra jellemző, hogy a téli időszakban csapatosan keresik fel a települések belterületeit.
Egy-egy ilyen telelőhelyen többnyire néhány vagy néhány tucat egyed látható, de Magyarország “bagolyfővárosában”, Túrkevén, illetve a szomszédos Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok összesített létszáma egyes években akár az ezer példányt is meghaladhatja.

A jelenség hátterében az érintett települések környékén nagy számban jelenlévő egér- és pocokfajok állnak. A baglyok valószínűleg azért választják a látszólag kedvezőtlenebb, zajosabb környezetben található belterületeket nappali pihenőhelyül, mert a településeken általában több fa van, mint a szántókon, gyepeken – írták a közleményben, hozzátéve, hogy a lakott területekről emellett hiányoznak azok a nagyobb testű ragadozómadarak, amelyek veszélyt jelentenének a baglyokra.

Kitértek arra is, hogy a baglyok jelenléte az emberek, illetve a társ- és háziállatok szempontjából nem jelent fizikai veszélyt, az általános higiénés szabályok betartása mellett pedig fertőzéskockázatot sem hordoz magában.

Kiemelték, hogy a baglyok jelenléte gazdasági, környezet- és természetvédelmi, illetve humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznos, mivel ezek a madarak naponta két-három kis rágcsálót is elfogyasztanak.

Egy éve a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok legalább 2,9 millió, mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztítottak el. Ha a baglyok és más ragadozó életmódot folytató madarak nem végeznék el ezt a rágcsálóirtást, súlyos környezet- és természetvédelmi, humán egészségügyi kockázatot jelentő mérgek alkalmazására lenne szükség – hívta fel a figyelmet az MME.

A közlemény szerint a telelő baglyok lakossági felmérése hármas célt szolgál. Egyrészt az adatközlők szélesebb köre sokkal pontosabb országos adatokat szolgáltat a jelenség területi eloszlásáról és nagyságrendjéről, mintha a felmérést csak hivatásos szakemberek végeznék.
Másrészt felhívja a figyelmet a madarak és telelőhelyeik védelmére, valamint ösztönzi a lakosságot, hogy több időt töltsenek a szabadban természetvédelmi szempontból is hasznos önkéntes munkát végezve.

Az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos lakossági felmérésével kapcsolatban további információ az MME honlapján található.

Forrás: MTI

Fotó: Pixaby

39 éves Whitney Houston egyik legnagyobb slágere

Minden várakozást felülmúl a Michael sikere

50 éve az AC/DC felvillanyozta a világot

Filmzene visz Hollywoodi csillogást az Orfeumba

Patti Smith az Asztúria hercegnője-díj idei kitüntetettje művészet kategóriában

Több mint fél évszázaddal ezelőtt az amerikai egységeknek Vietnámban karácsony volt

Pontosan 50 évvel ezelőtt Bruce Springsteennek merész ötlete támadt

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

A Europe új albummal tér vissza – megérkezett az első kislemez is

A Philadelphiai Művészeti Múzeum végre elfogadta a híres a Rocky-szobrot

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő