A hideg idő miatt kiadott riasztásra hivatkozva az állatok fokozott védelmére hívja fel a figyelmet közleményében az állatvédelemért felelős kormánybiztos, aki kemeli, hogy a következő napokban rendkívüli lehűlés várható, a hőmérséklet akár -10 fok alá is süllyedhet. A Belügyminisztérium vörös kódot adott ki, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegben fokozottan kell ügyelnünk egymásra – és az állatokra is!

“A zord időjárás nemcsak az emberek, hanem az állatok számára is komoly veszélyt jelent. Felelősségünk, hogy ebben az időszakban fokozott figyelmet fordítsunk rájuk, és gondoskodjunk védelmükről” – figyelmeztet a Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztost.

Kiemeli, hogy a fagyos időjárás különösen veszélyes a szabadban tartott és kóbor állatokra. “Gondoskodnunk kell arról, hogy megfelelő menedéket és elegendő táplálékot biztosítsunk számukra. Az állattartóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk kedvenceik védelmére, hiszen a mínuszokban a hipotermia és a fagyási sérülések is komoly kockázatot jelentenek” – figyelmeztet Ovádi Péter.

A közlemény idézi Koska Hedvig állatorvost is, aki hangsúlyozza, hogy a hideg időjárás jelentősen befolyásolhatja az állatok egészségi állapotát.
“A rövid szőrű, idős vagy beteg állatok különösen érzékenyek a hidegre, de a gazdasági állatok számára is biztosítani kell a megfelelő ellátást, például a vízforrások fagymentesen tartását és a szélvédett pihenőhelyeket.”

A kormánybiztos felhívja a figyelmet arra is, hogy a téli időszakban az állatmenhelyek számára még nagyobb kihívást jelent a gondozott állatok ellátása.

“A civil állatvédő szervezetek és menhelyek ilyenkor hatalmas terhelés alatt állnak. Minden segítség számít: akár adományokkal, akár önkéntes munkával támogathatjuk őket.”

A lakosság számára a következő napokban kiemelten fontos, hogy ha kóbor vagy bajba jutott állatot látnak, értesítsék a helyi állatvédő szervezeteket.
“Ahogyan embertársainkról gondoskodunk a hidegben, úgy állattársainkról is felelősséggel kell gondoskodnunk. Egy kis odafigyeléssel és összefogással sokat tehetünk értük”

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/bestasya

A Király nem csak a zenébe adta bele szívét-lelkét

Isten éltesse Carlos Santanát!

Mick Jagger és Keith Richards: A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a kreativitást

Hatvan év után az angolok újra újra szereztek a foci VB-n

58 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

Tíz korai, eddig kiadatlan David Bowie-felvétel jelenik meg szeptemberben

55 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Eddie bebiztosítja a jövőjét

Filmtörténelmet írt a Michael

Argentína is döntős

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő