Az amerikai Wes Anderson hollywoodi sztárokat felvonultató A főníciai séma című vígjátékát és az iráni Dzsafar Panahi legújabb alkotását is a 78. cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyében mutatják be, ahol a francia Julia Ducournau a második, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne pedig a harmadik Arany Pálmájáért versenyezhet – jelentette be Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója a párizsi sajtótájékoztatóján.

Az igazgató a 167 országból benevezett csaknem háromezer alkotás közül 19 versenyfilm meghívását jelentette be, amelyek közül hatot rendeztek nők, de jelezte, hogy a következő héten még bővülhet a lista.

Az illegalitásban alkotó iráni Dzsafar Panahi új filmjének csak a címét (Egy egyszerű baleset) árulta el Thierry Frémaux, a magyar mozikban május 29-től látható újabb Wes Anderson-vígjátéknak viszont a teljes stábja hivatalos Cannes-ba: a rendező oldalán vonul fel majd a vörös szőnyegen Benicio Del Toro, Mia Threapleton, Michael Cera, Tom Hanks és Scarlett Johansson. Az amerikai színésznő egyébként rendezőként is meghívást kapott a fesztiválra, Eleanor The Great című első filmjét a második legjelentősebb programban, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásban mutatják be.

A Titán című thrillerrel 2021-ben Arany Pálmát nyert francia Julia Ducournau az iráni-francia Golshifteh Farahani és a francia Tahar Rahim főszereplésével angolul forgatott Alpha című filmje az 1980-as években, az AIDS járvány kezdetén játszódik. A kortárs társadalmi problémákról közösen készített, dokumentarista hatású játékfilmjeiket rendszeresen a cannes-i hivatalos programban bemutató belga Jean-Pierre és Luc Dardenne ezúttal Jeunes meres (Fiatal anyák) című drámájukkal versenyezhetnek az Arany Pálmáért.

Először kapott meghívást a világ egyik legjelentősebb filmes versenyébe az amerikai Ari Aster, akinek Eddington című filmje egy amerikai kisváros helyhatósági választásának története, a főszerepekben Joaquin Phoenix, Pedro Pascal, Emma Stone és Austin Butler lesz látható.

A szintén amerikai Richard Linklater Új hullám című filmje az 1959-ben készült és 1960-ban bemutatott, Jean-Luc Godard rendezésében készült Kifulladásig című francia film forgatásán játszódik, amely a francia filmes új hullám nyitányát jelentette. A versenybe meghívott film főszerepeit Guillaume Marbeck, Zoey Deutch és Aubry Dullin alakítják.

A norvég Joachim Trier is a versenybe kapott meghívást Érzelmi érték című filmjével, amelynek főszereplői Renate Reinsve, Stellan Skarsgard és Elle Fanning.

A fesztivál május 13-án a francia Amélie Bonnin első filmjének (Partir un jour – Egy nap elmegyünk) díszbemutatójával nyílik meg, amelynek díszvendége Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínész lesz, akit tiszteletbeli Arany Pálma díjjal tüntetnek ki. A díjkiosztót május 24-én az ünnepélyes záróünnepségen tartják, a nemzetközi zsűri elnöke Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő lesz.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő