A „Let it be” egyfajta búcsúfilm lett, amibe többek közt olyan kultikus jelenetek kerültek be, mint a Beatles legendás koncertje a londoni Apple Records épületének a tetején, ami egyben az utolsó közös nyilvános szereplésük is volt.

A híres dalt  Paul McCartney írta,  aki  1997-es életrajzi könyvében mesélt arról, hogy a számot egy álom ihlette, amelyben néhai édesanyja, Mary jelent meg és próbálta megnyugtatni, hogy ne bánkódjon, amikor azt mondta neki, „Let it be” (ez lefordítva nagyjából annyit tesz, hogy engedd el, békélj meg a szerk.). Bár a számnak gyakran spirituális jelentést tulajdonítanak, McCartney több interjúban is hangsúlyozta, hogy édesanyja inspirálta a dalszöveget, nem vallásos meggyőződés, és a megénekelt Mary az édesanyja, nem Szűz Máriára.

A dalon Paul még 1978-ban elkezdett dolgozni, amikor a zenekar tagjai között már nőtt a feszültség – a számban megnyugvást, reményt keresett, ebben a bizonytalan időszakban A „Let it Be”-t végül 1969 januárjában rögzítették a „Get Back” felvételei során, majd nem sokkal a Beatles hivatalos feloszlása előtt, 1970-ben, május 6-án adták ki kislemezen.
A „Let It Be” produceri munkáit Phil Spector vette át George Martintól, ami vitákat váltott ki a tagok között, ám a dal mégis Spector keze alatt nyerte el végső változatát, vonósokkal és kórussal kiegészítve.

A „Let It Be” az Egyesült Királyságban a második, az Egyesült Államokban az első helyre került a slágerlistákon. Azóta a Beatles egyik legikonikusabb balladájaként tartják számon. A dalt az évtizedek során több ezer művész dolgozta fel.