A Walkmant eredetileg azért hozták létre, mert a Sony társalapítója, Masaru Ibuka zenét szeretett volna hallgatni a hosszú repülőutakon.

Szerencsére az ötlet olyan jónak bizonyult, hogy továbbfejlsztve a “halandók” számára is elérhetővé tették a “sétáló magnót”. Az eredeti Walkman alumíniumból készült, míg a későbbi modellek műanyagból. Meglepő módon a Walkman nem volt sokkal nagyobb, mint maga a kazetta! És nem csak a lejátszó volt apró. A Walkman előtt nem volt szükség olyan fejhallgatókra, amelyeket „menet” közben lehetett viselni; mindegyiket úgy tervezték, hogy ülve, otthoni körülmények közt hallgassanak vele zenét. Így a Walkman éra előtti fejhallgatók nagyok és eléggé nehezek voltak, ám a Sony sikeresen forradalmasította ezt is, és egy, a Walkmanhez passzoló, könnyű modellt gyártott, amely mindössze 45 grammot nyomott.

A Walkman feltalálója úgy gondolta, hogy az emberek együtt szeretnének majd zenét hallgatni, ezért két fejhallgató-csatlakozóval látta el a lejátszót. A Walkman TPS-L2 rendelkezett egy HOT LINE gombbal is, amelynek megnyomásával elnémíthattuk a zenét és bekapcsolt egy beépített mikrofont. Ez azt jelentette, hogy beszélgethettünk valakivel anélkül, hogy levennénk a fejhallgatót. Ezeket a funkciókat azonban később eltávolították a Walkmanről, mert az emberek nem használták őket. Ez többek közt jelzi azt is, hogyan változott a világ hozzáállása ahhoz, mi számít „normálisnak” vagy elfogadhatónak. 45 – 50 évvel ezelőtt, az ha valaki fejhallgatóval a fején sétált, udvariatlannak és antiszociálisnak tartották, ám hamarosan teljesen elfogadott viselkedéssé vált.

Kétségtelen, hogy a Sony Walkman forradalmasította a zenehallgatás módját. Lehetővé tette az emberek számára, hogy létrehozzák a saját „zenedobozukat”, a saját lejátszási listájukkal, és bárhol hallgathassák – olyan módon, ahogyan azelőtt nem volt lehetséges. Az a tény, hogy a Walkmant bárhol használhattad, a zenét annyira személyessé tette, mint még soha.

Fotó: Pexels/Cottonbro