A Deadline a napokban számolt be arról, hogy az Oscar-díjra jelölt rendező, Nicole Newnham egy Olivia Newton-Johnról szóló projekten dolgozik, amelyet a Netflix mutat be.

A sajtóközlemény szerint a film bemutatja majd Newton-John gyermekkorát is, amelyet Angliában és Ausztráliában töltött, valamint azt, hogyan kezdett el zenei karrierről álmodni már fiatalon. Emellett természetesen végigkíséri az útját a világhírnév felé, amelyben jelentős szerepe volt alakításának John Travolta oldalán, az ikonikus 1978-as Grease magyar címén Pomádé – című filmben.

„Saját szavaival, gazdag archív anyagokon és közeli barátok, munkatársak visszaemlékezésein keresztül követjük végig Olivia útját – azt, ahogyan a világ őrülten beleszeretett, és ahogyan ő a hírnév csúcsára ért – csak hogy aztán kemény kihívásokkal kelljen szembenéznie” – áll az összefoglalóban. „Olivia, hűen meggyőződéséhez, kedvességgel, elfogadással és szeretettel formálta kultúránkat” – írták az alkotók.
A filmet R.J. Cutler és a This Machine nevű produkciós cége készíti. Legutóbbi munkájuk egy Martha Stewart-ról szóló dokumentumfilm volt, szintén a Netflix számára.

Az Olivia Newton-Johnról szóló dokumentumfilm bemutatójának pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra.
Ennek ellenére a rendező, Nicole Newnham úgy nyilatkozott, izgatottan várja, hogy a közönség is lássa az összegyűjtött anyagokat:
„Kislányként szerettem bele, amikor újra és újra hallgattam a Grease-t a lemezjátszón” – mondta. „Ez az egyedülálló filmes utazás – az archívok anyagok mélyreható kutatástól kezdve, az Olivia közeli barátait és családját összefogó rendkívüli közösségig – amely egy összetett és rendkívüli nőt tár fel, akinek a világra gyakorolt hatása a mai napig érezhető.”

Fotó:  John Atashian/Getty Images

 

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

A hazai mozikba is érkezik Roger Waters prágai koncertfilmje

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő