1945. szeptember 11-én született Franz Beckenbauer kétszeres aranylabdás német labdarúgóról, akit utánozhatatlanul elegáns játéka miatt „a Császár”-ként emlegettek. A Nemzeti Archívum segítségével emlékezünk rá.

Sportpályafutását hatévesen kezdte az SC 1906 München kölyökcsapatában, 14 évesen igazolt a Bayern Münchenhez. Példaképe Fritz Walter volt, akinek vezetésével a Nationalelf – a magyar Aranycsapat legyőzésével – először lett világbajnok. Profi szerződését 19 évesen írta alá, miután befejezte biztosítási ügynöki tanulmányait.
Első Bundesliga-mérkőzését 1963-ban a St. Pauli ellen vívta. A Bayern München csapatával háromszor volt német kupagyőztes és négyszer német bajnok a ’70-es évek elején, háromszor diadalmaskodott a BEK-ben, majd KEK-győztes is lett. Az NSZK válogatottjában 20 évesen mutatkozott be. A válogatottal az 1972-es Európa-bajnokságon aranyérmet, négy évvel később ezüstérmet szerzett. Játékos pályafutásának csúcsára akkor ért fel, amikor a hazai pályán szereplő nemzeti tizenegy csapatkapitányaként világbajnok lett. Címeres mezben 103 mérkőzésen lépett pályára és söprögetőként 14 gólt szerzett. A korszak szinte minden nagy játékosával játszott együtt, például Pelével a Cosmosban, a holland Johan Cruyff-fal pedig a világválogatottban.
Pályáját csatárként kezdte és mind a védekezésben mind a támadásban létszámfölényt kiharcoló, háttérből irányító középhátvédként folytatta. Lényegében az ő nevéhez fűződik a támadást is segítő söprögető (libero) fogalma. A Császár becenevet higgadt, sportszerű, technikai és taktikai szempontból egyaránt fölényes játékával érdemelte ki, ritkán szabálytalankodott, kiemelkedő labdabiztonság és elegancia jellemezte.
1984-ben Jupp Derwall utódaként úgy vette át az NSZK válogatottjának irányítását, hogy semmiféle edzői képesítéssel nem rendelkezett. A csapat két évvel később a mexikói világbajnokságon ezüstérmet, majd 1990-ben Olaszországban – a döntőben a Maradona vezérelte Argentínát legyőzve – világbajnoki címet szerzett. Beckenbauer ezzel – a brazil Mario Zagallo után – a világon másodikként lett játékosként és edzőként is világbajnok, ezt a bravúrt azóta csak a francia Didier Deschamps tudta véghez vinni.
1994 elején vette át a Bundesligában addig bukdácsoló Bayern szakmai vezetését és a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. 15 évig volt a klub elnöke, ezalatt a bajorok nyolc alkalommal lettek bajnokok, hatszor nyerték meg a Német Kupát, s egy-egy Bajnokok Ligája-, UEFA Kupa- és Interkontinentális Kupa-sikert is elkönyvelhettek.
Beckenbauer 1998-ban lett a Német Labdarúgó Szövetség alelnöke, a nagy szerepe volt abban, hogy hazája kapta meg a 2006-os világbajnokság rendezési jogát. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának tagja, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) technikai bizottságának vezetője is volt. Élő legendának számított, hazájában négyszer választották meg az év labdarúgójának, kétszer nyerte el a France Football aranylabdáját, többször is meghívták a világválogatottba. Népszerűségére jellemző, hogy a Monty Python Filozófus focimeccs című szkeccsében egyetlen nem tudósként került be a német csapatba.
“A Császár” kiváló üzleti érzékkel is rendelkezett, még hanglemezt is kiadott, tv-műsort vezetett és állandó rovata volt a Bild című napilapban. Ő volt az első játékos, aki saját menedzserrel rendelkezett, és az első német focista, akinek a lábára biztosítást kötöttek. Bőkezűen adakozott jótékonysági célokra a Franz Beckenbauer Alapítvány révén.
Beckenbauer háromszor nősült és öt gyermeke született. 2024. január 7-én, 78 évesen hunyt el. Halála után a Bayern München visszavonultatta 5-ös számú mezét, a német szövetség róla nevezte el a német Szuperkupát. Idéntől nevét viseli a Bayern München stadionjának, az Allianz Arénának otthont adó tér.
Fotó: RENARD eric/Corbis via Getty Images