Franciaország utolsó cirkuszi porondon szerepeltetett, Szamba nevű elefántja a nagykőrösi Richter Safari Parkban lelt végleges otthonra – áll a park tájékoztatójában. A 38 éves afrikai elefánttöbb hónapos előkészületet követően a napokban érkezett meg Nagykőrösre, így az autós szafari park már a második hely a Nyíregyházi Állatpark után hazánkban, ahol látható ázsiai és afrikai elefánt is.

Egy kifejlett afrikai elefánt megközelítőleg hat méter hosszú, és három tonnás tömegével különleges szállítást és folyamatos orvosi felügyeletet igényel- derül ki a közleméynből.
A 32 hektáron elterülő és mintegy négyszáz állatnak otthont adó szafari parkban – ahol az állatok többsége cirkuszi munkából kivont állat – már három másik elefánt is él, melyek közül a Brigitte és Nelly nevű emlősök is francia cirkuszokból érkeztek a nagykőrösi szafari parkba.
A közlemény idézi Richter Józsefet, a szafari park tulajdonosát, aki elmondta, hogy a park nyitásának egyik legfőbb célja az volt, hogy a cirkuszi munkából kivont állatokat egy természetközeli környezetben helyezzék el.
“Európában a nagykőrösi autós szafari park az egyetlen hely, ahol cirkuszi állatok mentését és elhelyezését végezzük, illetve személyes misszió is számomra megfelelő otthont biztosítani az elefántoknak”
“Az utóbbi években a parkunk jó híre bejárta Európát, a francia Cirque Europe pedig májusban felvette velünk a kapcsolatot és kérte az állat befogadását” – tette hozzá Richter József, aki elmondta azt is, hogy az elefánt állatorvosi vizsgálaton és egy általános állapotfelmérésen is átesett.
A közleményből kiderül, hogy a hétvégén az Állatok világnapja alkalmából Richter József tulajdonos jótékonysági futóversenyt szervez a még vadon élő afrikai elefántok támogatásáért. A három kilométer hosszú szafari útvonal – amelyet a látogatók eddig csak autóval vagy a park kisvonataival járhattak körbe – szombaton futópályává alakul.
A futóverseny nevezéseiből befolyó összeget a park tulajdonosa, Richter József megduplázza, és az összeggel az afrikai elefántok megmentéséért létrejött Herd Elephant Orphanage alapítványt támogatja.
Forrás: MTI
Fotó: Instagram/safariparkrichter