Csepregi Éva karrierjének sikerfolyama 19 éves korában kezdődött, amikor a Kócbabákkal színpadra állt az 1972-es Ki mit tud?-on – mindössze egy nappal a matematika érettségije előtt, és azóta sem apadt el – a születésnapos több mint 50 éves eddigi karrierjét a Nemzeti Archívum segítségével idézzük fel.

Csepregi Éva 1953. október 22-én született Budapesten, és már az általános iskolában megtanult zongorázni és hegedülni, majd énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. Azt, hogy az éneklés a hivatása, érdekes módon csak az 1983-as tokiói Yamaha fesztiválon érezte meg. Nem is csoda, hogy ez a város fontos pont volt Csepregi Éva életében: hatvan ország összesen 1994 dala közül lett itt a Time Goes By (Holnap hajnalig) című sláger a legjobb. A fesztivál történetében ez volt az egyetlen nagydíj, amit magyarok vehettek át.

Énekesi karrierjét a kezdetekkor édesanyja egyengette, aki nem nyugodott addig, amíg meg nem találta a színpad felé vezető utat, amit bizony sokszor el kellett titkolniuk az apa elől, aki jobban szeretett volna „valami rendes foglalkozást” a lányának. Csepregi Éva mosolyogva emlékszik vissza ezekre az időkre: „végül is így indultam – mesélte –, hogy az anyukám a nyakába vette a várost, és találta a Hoffman Dönci bácsi nevű korrepetitort a Petőfi Sándor utcában”. Hoffman Ödönnél tanultak hangképzést a későbbi Kócbabák-tagok is, akiket az énektanár jó érzékkel kovácsolt együttessé.

A „neotonos fiúkkal” való együttműködés egyszeri programnak indult a Tessék választani! fesztivál kapcsán, ahová a Kócbabák részére írtak egy olyan dalt, amit nem az addigi vokalistáikkal szerettek volna énekelni. Pár hét alatt a rádiós próbákon úgy összeszoktak, hogy néhány évvel később Pásztor László kezdeményezte, hogy alakuljanak Famíliává.

Sokan emlékezhetnek még az első vokáltrióra, amiben Csepregi Éva énekelt. A Kócbabák 1972-ben alakult, és egy év múlva, amikor már a három Éva alkotta az együttest (Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva) csatlakoztak a csak férfiakból álló Neotonhoz. A lánycsapat hivatalosan 1979-ben oszlott fel, miközben beolvadtak a Neotonba, ami külföldön Newton Family néven vált ismertté. Végül 1990-ben kettészakadtak, és Csepregi az Éva-Neotonban folytatta a munkát, mostanában pedig a Neoton Família Sztárjai együttessel szokott koncertezni.

Csepregi Éva önmagát szorongó fiatalnak definiálta, ezen kemény munkával úrrá lett és sikeres színészi karriert is befutott. 1995-1999 között a Ruttkai Éva Színház tagja volt, később a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című előadásában szerepelt, a 2019-ben bemutatott Különterem című Neil Simon darabban játszotta Gabrielle-t.

A Neoton Família mellett és később is, Éva sikeres szólókarriert mondhat magáénak – szólólemeze jelent meg itthon és külföldön egyaránt, dolgozott Bob Heatlie-vel, Végvári Ádámmal, és számos kiemelkedő dalszerzővel. Több, mint 50 országban lépett fel, köztük olyan rangos eseményeken is, mint a Yamaha International Song Festival, amelyet a Neotonnal 1983-ban meg is nyertek, illetve az 1988-as szöuli Olimpia megnyitója, ahol Mándoki Lászlóval adták elő az esemény hivatalos dalát, Korea címmel.

Tavaly januárban, a Papp László Sportarénában nagyszabású életműkoncerttel ünnepelte közel fél évszázados sikeres pályafutását.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Játsszon a Retro Rádióval és legyen ott Eros Ramazzotti következő budapesti koncertjén!

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Több mint négy évtizeddel ezelőtt nagyot alkotott a Wham!

56 éves a Led Zeppelin II

Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani az ünnepen rendezvények miatt

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az 50 éves East együttes

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

Rekordméretű harcsa akadt horogra Lengyelországban

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő