A karácsonyi ünnepek közeledtével Olaszországban ismét vita kíséri a betlehemek állítását az intézményekben: Genova város baloldali polgármestere például nemet mondott Jézus születésének ilyetén felidézésére, amire a Liga jobboldali párt főtitkárhelyettese hordozható betlehemmel válaszolt.

Silvia Salis idén megválasztott genovai polgármester, a baloldali Demokrata Párt, a PD politikusa mandátumának első karácsonyán úgy döntött, hogy a polgármesteri palota udvarán nem állítanak fel betlehemet.
A város hagyományának számított, hogy a Szent Ambrusról elnevezett templom betlehemet készített a polgármesteri hivatal számára.
Salis döntése szerint most Télapó-falut nyitnak meg.

“A múltbéli karácsonyok szelleme elmúlt, most új karácsonyi szellem érkezett” – utalt a polgármester Charles Dickens Karácsonyi ének regényére.
Valentino Porcile genovai pap a helyi sajtónak hangoztatta, hogy a betlehemnek összetettebb az üzenete: “a karácsony az évnek az a pillanata, amikor a népek és a családok ismét ráéreznek a Krisztus születése képviselte békére”.

Emlékeztetett, hogy a betlehemállítás hagyományát Szent Ferenc indította el Itáliában és Európában.

A genovai polgármesternek Roberto Vannacci a fegyveres erők egykori tábornoka, a Liga párt második számú politikusa is válaszolt. Vannacci a közösségi oldalán videót közölt, amelyben hordozható betlehemet mutatott be: egy terepszínű katonai hátizsákot úgy alakított át, hogy az elejét átlátszó háló fedi, így jól látszik a hátizsák belsejében rögzített betlehem.
“Vannak helyek, ahonnan el akarják távolítani a betlehemet, vagy el akarják rejteni. Mi viszont magunkkal visszük mindenhova” – hangoztatta Roberto Vannacci.

A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 2023 decemberében törvényjavaslatot nyújtott be, amely kötelezővé kívánta tenni az olasz oktatási intézményekben a betlehem felállítását. A kezdeményezés még nem került parlamenti szavazásra, így az iskolák önállóan döntenek.

A közép-olaszországi Lazio tartomány jobboldali többségű önkormányzati testülete idén több mint százezer eurós nyereményt ajánlott fel a legszebb betlehemet elkészítő általános iskolának. Paola De Nigris Albani, a társadalmi mobilitás előmozdításáért felelős egyesület (Scosse) vezetője úgy reagált, hogy a jobboldal olyan kultúrát akar terjeszteni, amely nincsen összhangban a mai iskolai osztályok valóságával.

A Toszkánában található, több mint háromezer lakosú Magliano általános iskolája bejelentette, hogy a karácsonyi énekekből eltávolítják Jézus nevét. Az iskola azzal indokolta döntését, hogy a vallási utalások megosztónak számítanak, és kizárják az ünneplésből a nem keresztény vagy nem hívő tanulókat. Tavalyi statisztikai adatok szerint Magliano lakosságának nyolc százaléka bevándorló.

Gabriele Fusini polgármester hangoztatta, hogy tiszteletben tartja az oktatási intézmény autonómiáját, de nem ért egyet a döntéssel. “Az iskola az összes közintézményhez hasonlóan laikus, de a laikusságot nem a hagyományok eltörlésével lehet fenntartani” – nyilatkozott a polgármester, aki úgy döntött, hogy Magliano terén betlehemet állít fel Jézus születésének jelenetével.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Politikai betlehem-háború zajlik Olaszországban

A kecskefűz lett az év fája

Megérkezett a „Journeyman: Deluxe Edition”

33 éve küldték az első SMS-t

Ismert személyiségek csatlakoznak a brit királyi családhoz az éves karácsonyi istentiszteleten

42 éves a klip, amely új korszakot nyitott a zenei videók világában

Elton John és Bernie Taupin új dalokon dolgozik

Tizenkétszeres áron kelt el Kirk Hammett gitárja, amelyen a Black Sabbath utolsó koncertjén játszott

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

Emlékérmet kapott a magyar űrrepülés

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő