A klasszikus korongot, 50. évfordulója alkalmából új, digitális és fizikai formátumban jelentették meg újra, az elmúlt hétvégén pedig kiderült,  hogy a jubiláló album, közvetlenül karácsony előtt, az első helyre került a hivatalos brit albumlistán.

Az album eredeti, 1975-ös megjelenésekor nem tudta elérni a slágerlista csúcsát. A mostani siker azonban azt jelenti, hogy a Pink Floyd lett az az előadó, illetve zenekar amelynél a leghosszabb idő telt el az első és a legutóbbi listavezető albuma között – összesen 2620 hét, vagyis több mint 50 év.

„Koccintok a fantasztikus hírre, hogy a “Wish You Were Here” lett az Egyesült Királyság karácsonyi, első számú albuma” – írta David Gilmour pénteken az Instagramon.

Ez már a Pink Floyd második listavezető albuma idén, a “Pink Floyd At Pompeii – MCMLXXII” után – ez a koncertalbum az 1971-es fellépések felvételeit tartalmazza, amelyet eredetileg 1972-ben koncertfilmként adtak ki, majd az év elején új hangkeveréssel újra megjelentettek.

Bár ez a zenekar pályafutásának ez az első listavezető albuma a szigetország karácsonyi albumlistáján, a Pink Floydnak karácsonyi listavezető kislemeze már: 1979-ben az Another Brick In The Wall, Pt. 2. állt az élre.

A Wish You Were Here olyan friss megjelenéseket előz meg a listán, mint Olivia Dean, Taylor Swift, Sabrina Carpenter és Sam Fender legújabb albumai, sőt, még  Michael Bublé “Christmas” című lemezét is.

David Gilmour ünnepel: a Pink Floyd vezeti a brit albumlistát karácsony előtt

Néhány egér, egy megrágott orgona, és megszületett a legnépszerűbb karácsonyi dal

141 éve először díszítettek karácsonyfát színes izzókkal

„Még az ereiben is celluloid folyik" - 100 éves lenne Makk Károly

41 éve Madonna első nagy slágere lekörözte a karácsonyi dalokat

Új fellépők csatlakoznak a Csinibaba Táncdalfesztivál 2026-os előadásához

34 éve a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val vezette a brit slágerlistát

Isten éltesse Demjén Ferencet!

Ezek a legismertebb karácsonyi dalok

Fiatal kea papagáj érkezett a Szegedi Vadasparkba

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő