Ozzy fia, Jack Osbourne új információkat osztott meg a régóta tervezett, édesapjáról szóló életrajzi filmről, és elárulta azt is, hogy egy „fenomenális színész” kelti majd életre. A film érkezését még 2021-ben jelentették be,  mint ahogyan azt is, hogy a produkció a Sötétség Hercege és felesége, egyben menedzsere, Sharon Osbourne történetét meséli el. A forgatókönyvet az Oscar-díjra jelölt Lee Hall jegyzi, akinek a nevéhez az Elton Johnról szóló Rocketman is fűződik.

Tavaly augusztusban, egy hónappal azután, hogy Ozzy tavaly júliusban, 76 éves korában elhunyt, az alkotók jelezték, hogy továbbra is dolgoznak a produkció előkészítésén. Korábban már arról is beszámoltak, hogy az életrajzi filmben a Black Sabbath dalai mellett Ozzy szólókarrierjének zenéi is helyet kapnak.

Jack Osbourne nemrég a Billy Morrison műsorában vendégeskedett a SiriusXM rádióban, ahol további biztató hírekkel szolgált, az egyelőre cím nélküli filmről.
„Jelenleg teljes gőzzel dolgozunk a film előkészületeinek következő szakaszán” – magyarázta, hozzátéve, hogy egy egész estés játékfilmről van szó, amelyet a Sony Studiosszal közösen már körülbelül hat éve fejlesztenek.

„Megvan a kiválasztott színész, de egyelőre nem mondhatok semmit. Annyit elárulhatok, hogy egy fenomenális, valóban fenomenális színészről van szó. Már van rendezőnk, és jelenleg a forgatókönyv új változatán dolgozunk.” – mondta Jack arról, hogy ki alakíthatja a Black Sabbath legendás frontemberét.

A múlt hónapban Sharon Osbourne is megerősítette, hogy elsődleges célja az életrajzi film befejezése.

„Szerződésünk van, és jelenleg azokat az embereket keressük, akikkel együtt dolgozhatunk a filmen” – mondta a Piers Morgan Uncensored című YouTube-műsorban adott interjújában.

Sharon tovább fokozta a találgatásokat azzal kapcsolatban, hogy Ozzy barátja, Yungblud is szóba jöhet a szerepre, miután Morgan felvetette az énekes nevét.

„Egy szót sem mondok. Még nem” – reagált Sharon, láthatóan meglepődve.

Ugyanakkor egyetértett Morgan véleményével, miszerint a főszerepet olyan embernek kell eljátszania, aki „képes megragadni az igazi Ozzyt”.

Yungblud tavaly fellépett a Black Sabbath utolsó koncertjén, ahol egy külön erre az alkalomra készített aranykeresztet ajándékozott Ozzynak. Később feldolgozta a „Changes” című dalt, és az MTV Video Music Awards gálán is tisztelgett Ozzy előtt.
Egy tavaly augusztusi NME-interjúban pedig így fogalmazott: „Ozzy mindig is az én sarkcsillagom volt.”
2022-ben Sharon és Ozzy egyaránt feltűntek Yungblud „Funeral” című dalának videoklipjében.

Az Osbourne család még 2024-ben a The Osbournes Podcast egyik epizódjában is beszélt a készülő életrajzi filmről.
„Mire ez a film elkészül, én már halott leszek… Pedig élni akarok, hogy láthassam, a fenébe is” – mondta akkor Ozzy.

„A filmek elkészítése iszonyúan sok időt vesz igénybe. Tényleg nagyon sokat” – tette hozzá Sharon.

Arra a kérdésre, hogy melyik színésznőt látná szívesen saját szerepében, Sharon így válaszolt:
„Florence Pugh-t vagy azt a kislányt a Trónok harcából.”

Ozzy Osbourne szívrohamban hunyt el, mindössze néhány héttel azután, hogy részt vett a Black Sabbath nagyszabású búcsúkoncertjén, a „Back To The Beginning” -n, című a banda szülővárosában, Birminghamben.

Fotó: Larry Busacca/Getty Images

Több mint négy évtizede énekeljük: "Rdio Ga Ga"

Jack Osbourne: „Egy fenomenális színész alakítja Ozzyt az életrajzi filmben”

George Michel 38 éve először ért fel az amerikai slágerlista csúcsára

Családi ereklyéket, történetek várnak a Székely mennyasszony című székelyföldi kiállításhoz

Paul McCartney bemutatta a „Man On The Run” előzetesét

54 éve mutatkozott be az amerikai slágerlistán a „Black Dog”

25 éves a Wikipédia

65 éve indult útjára a zenetörténelem egyik legsikeresebb női zenekara

Több mint hat évtizede debütált a The Who bemutatkozó dala

Toszkánai szerelemmel tér vissza a klasszikus romantikus vígjáték

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő