Emlékestet rendeznek Janikovszky Éva születésének századik évfordulója alkalmából kedden, február 24-én Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában – tájékoztatták a szervezők.

Az idén száz éve született Janikovszky Éva életében meghatározó szerepe volt a szegedi családi otthonnak. Szeged volt az a hely, ahol gyakran találkozott nagyszülei papír- és könyvkereskedésében Móra Ferenccel; ahol örök életre szóló barátságot kötött Verával, aki többek között a Szegeden játszódó, Szalmaláng című regénye főszereplőjét inspirálta. Itt tanult meg olvasni, és itt szerette meg az olvasást, hiszen nemcsak könyvek vették körül, hanem olyan emberek is – köztük nevelőapja, Donászy Kálmán -, akik fontosnak tartották, hogy mindennap meséljenek neki.

Első szövegeit is itt írta, és Szeged a helyszíne a Naplóm 1938-1944 című válogatáskötetnek is, melyben az író 12 és 18 éves kora között született naplóinak bejegyzései olvashatók számos értékes kordokumentummal kiegészítve.
Janikovszky Éva iróniával és gyermeki könnyedséggel örökítette meg a magyar történelem egyik legsötétebb időszakát. Olyan nézőpontot nyitott meg, mely nemcsak egy korra segít emlékezni, hanem azt is megmutatja, hogy milyen erő rejlik az alkotásban, a humorban.

A 2020-ban megjelent kötetet a budapesti 6szín állította színpadra Kizárólag az utókor számára címmel, Keresztes Tamás rendezésében. A darab, amelyet 2026 februárjáig 49 alkalommal láthattak a nézők Sodró Eliza és Martinkovics Máté előadásában, a nemzetközi hírű íróvá lett szegedi lány kamaszkorának történetét kelti életre.
Az író születésének centenáriuma alkalmából Sodró Eliza és Martinkovics Máté az író fiának, Janikovszky Jánosnak a társaságában érkezik Szegedre, a Szent-Györgyi Albert Agórába.

A Kultúrkavics Produkció szervezésében egy olyan estre várják Janikovszky Éva olvasóit, melyen a nézők – a Szabó Anna vezette beszélgetésen – többek között betekintést nyerhetnek a Kizárólag az utókor számára című darab kulisszatitkaiba, és megnézhetik a szereplők két legkedvesebb jelenetét. Belepillanthatnak Janikovszky Éva alkotói életébe, és megtudhatják: vajon kire ütött ez a gyerek. Az esten maga Janikovszky Éva meséli el egy archív felvételen, hogyan került a német Év Gyerekkönyve díjat odaítélő zsűri elé a Ha én felnőtt volnék című kötet.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipedia

James Cameron megkongatta a vészharangot

A házvezetőnőjéhez írt levelei fedik fel Agatha Christie mindennapjait

Aratott az Egyik csata a másik után a BAFTA gálán

37 éve először adtak át heavy metal kategóriában Grammy-díjat

Phil Collins bemutatkozó albuma 45 éve meghódította a brit slágerlistát

Ma van az anyanyelv nemzetközi napja

Ezért játszotta el Michael Jacksont a Pop Királyának unokaöccse

Bakeliten jelent meg a Talk Talk korszakalkotó albuma

61 évvel ezelőtt senki nem tudott megálljt parancsolni a The Supremes-nek

Hófúvás miatt másodfokú riasztás lépett életbe

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő