A krimi királynője, Agatha Christie házvezetőnőjének hagyatékából álló gyűjteményt árvereztek el a hétvégén– számolt be róla a BBC.
A tárgyak, amelyek az angliai Chippenhamben kerültek kalapács alá, Phyllis Rice tulajdonát képezték, aki Christie devoni nyaralójában, a Greenway House- ban volt házvezető.

A tételek között hat, Rice-hoz címzett levél, valamint feljegyzések is találhatók voltak arról, hogyan kell etetni Christie kedvenc kutyáit. Az öt tételből álló kollekció tartalmazza az „Öt kismalac” és a „Csillag Betlehem felett” első kiadását is, mindkettőt az írónő aláírásával.
„Ezek a tételek csodálatos betekintést nyújtanak Agatha Christie magánéletébe, azokból az időkből, amiket a villában töltött. A gyűjteményt Rice családja őrizte meg, így valódi kiváltság volt számomra, hogy tanulmányozhattam és katalogizálhattam az összes tárgyat, és egy kicsit többet megtudhattam a világ egyik legkedveltebb szerzőjéről” – mondta árverés szervezője, Bridget Meadows.

Christie minden idők legnagyobb példányszámban értékesített szerzője, aki 66 detektívregényéről ismert, köztük a „Gyilkosság az Orient expresszen” és a „Halál a Níluson” című, ma már klasszikunak számítós művekről. A krimi királynője 1890-ben született a devoni Torquayben, és 1976-ban, 85 éves korában hunyt el az oxfordshire-i Wallingfordban.

Az elárverezett tárgyak között szerepelt hat, Rice-hoz írt levél, amelyekben a Christie ruháin, Rice által végzett átalakításokért járó dicséretektől kezdve, egészen az ezekért fizetett összegek részletezéséig található információ. A levelek kitérnek Rice próbaidőszakára is a villában. Emellett a házvezetőnő jegyzetei is fennmaradtak, köztük különféle elérhetőségekkel, az írónő irodalmi ügynökéhez, orvosához, építőmesteréhez, ügyvédjéhez és másokhoz.

„Nem meglepő, hogy a világ minden tájáról érdeklődtek a rajongók, ezért bízom benne, hogy túlszárnyaljuk az 1000 fontos legmagasabb becsértéket” – mondta Meadows.

A Phyllis Rice hagyatékából álló gyűjteményt, végül csaknem 8000 fontért árverezték el.

Fotó: Getty Images

James Cameron megkongatta a vészharangot

A házvezetőnőjéhez írt levelei fedik fel Agatha Christie mindennapjait

Aratott az Egyik csata a másik után a BAFTA gálán

37 éve először adtak át heavy metal kategóriában Grammy-díjat

Phil Collins bemutatkozó albuma 45 éve meghódította a brit slágerlistát

Ma van az anyanyelv nemzetközi napja

Ezért játszotta el Michael Jacksont a Pop Királyának unokaöccse

Bakeliten jelent meg a Talk Talk korszakalkotó albuma

61 évvel ezelőtt senki nem tudott megálljt parancsolni a The Supremes-nek

Hófúvás miatt másodfokú riasztás lépett életbe

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő