Eddig soha nem publikált fotókat találtak a The Beatles-ről, a zenekar japán koncertjeinek közelgő 60. évfordulója előtt. A Nippon Budokan, amely a Beatles japán fellépéseinek adott otthont, közel hat évtizeddel az események után elfeledett fényképeket hozott nyilvánosságra – számol bet az AFP.

1966-ban, a beatlemánia csúcspontján, amikor a négy zenész a világ legnépszerűbb popzenekarának számított, öt koncertet adtak Tokióban lelkes közönség előtt.
Később, 2009-ben több mint száz, ezekről a fellépésekről készült fényképet találtak meg a csarnok egyik irodájának polcán – közölte az intézmény üzemeltetője az AFP-vel.
További 19 negatívot – amelyeket papírba csomagolva, a japán napilap, a Yomiuri Shimbun tulajdonaként jelöltek meg – eredeti állapotukban őriztek meg – áll a Nippon Budokan sajtóközleményében.
A japán turné 60. évfordulójának közeledtével a Nippon Budokan vezetése egy Beatles-szakértőhöz fordult a negatívok vizsgálata érdekében. A szakértő megállapította, hogy a képek nagy valószínűséggel soha nem jelentek meg a sajtóban.
A most nyilvánosságra hozott felvételek között szerepel egy fotó John Lennonról, amint mosolyogva néz egy hagyományos japán babát, amely a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band borítóján látható figurára emlékeztet.
A Yomiuri Shimbun jelenleg azt vizsgálja, ki készítette a felvételeket, és miért a Nippon Budokanban őrizték a negatívokat, noha eredetileg a lap archívumába szánták őket.
A képek „ennek az egyedülálló japán turnénak a hangulatát örökítik meg – amelyet történelmi jelentőségű eseményként tartanak számon –, valamint a Beatles japán tartózkodásának különböző pillanatait” – közölte a Nippon Budokan.
Fotó: Keystone-France/Gamma-Rapho via Getty Images