A hanamit, a cseresznyefa-virágzást köszöntik szombaton a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ezen a napon a látogatókat a japán kultúrát bemutató programok is várják – mondta Németh Anikó igazgató, hozzátéve, hogy az elmúlt hét végén még csak a korai díszcseresznyék borultak virágba, szombatra várhatóan már a többi fajta is kibontja szirmait.

A botanikus kertben a japán díszcseresznye számos fajtáját gondozzák. A Európában sorfaként és parkokban is elterjedt a kagyló alakú koronájáról felismerhető kanzan, amely azonban őshazájában viszonylag ritkának számít. A felfelé törő lombjáról kapta nevét a tejutat jelentő amanogawa fajta, de látható a füvészkertben japán csüngő díszcseresznye, a néha ősszel is virágzó higan és tajvani – harangvirágú – díszcseresznye is. Ez utóbbi nyílik legkorábban, tél végén, ezért Európában nem is nagyon merték ültetni, de ahogy melegebbé vált a klíma, már nem kell annyira tartani a fagyoktól.

A hanami – szó szerint virágnézés – gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében, japán szilvában, azáleákban, hortenziákban, kínai vagy japán kajsziban vagy a sokáig díszfaként nevelt őszi barackban. Szombaton ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz – közölte az igazgató.

A látogatók a díszcseresznyék mellett gyönyörködhetnek alma- és körtefákban, a botanikus kertben pedig tízezer virághagymát is ültettek, így a séta közben a vendégek láthatnak tavaszi tőzikét, különféle tulipánokat, jácintokat, nárciszokat, a következő hónapokban pedig díszhagymákat is. Virágzik a hazai száraz gyepeken előforduló leánykökörcsin, és teljes pompájában fogadja az érdeklődőket a sziklakert is.

Szombaton délután két alkalommal is Gál Tamás, a japánkert kurátora kalauzolja körbe a látogatókat a gyűjteményben. Előadás hallható majd a bonszai hagyományairól és gondozásának titkairól, a japán írásrendszerekről, a szusi történetéről, hagyományos japán zenei előadást és teaszertartást is tartanak majd.

Az egész napos programok során a vendégek kipróbálhatják az origamihajtogatást, de láthatnak mizuhiki – japán zsinórkötés- és kalligráfiabemutatót is.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Susanne Jutzeler

Szerény reggelivel indítja a napot III. Károly király

Több mint hat évtizedes a dal, amely Keith Richards álmában született

„Egy gyönyörű világban élünk, ne tegyük tönkre!” - Roger Taylor új szólóalbummal jelentkezik

Spielberg: A leleplezés napja realista alkotás

43 éve a Thriller ismét listavezető lett

A hőség a játékosokat és a szurkolókat is komoly kihívás elé állíthatja a labdarúgó-világbajnokságon

Danny Zuko és Sandy Olsson 43 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

Ma van a jegestea napja

Ritka Pink Floyd-felvétel vált elérhetővé

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő