A Kiscsillag hetedik stúdiólemeze, “A szürke rendes megfestése 1.” című anyag egy dupla album első része. A 20. születésnapját tavaly ünnepelt zenekar hat év után jelentkezett új albummal, amelyhez a dalszövegeket vizuálisan megjelenítő kisfilm is készült – derül ki a menedzsment tájékoztatójából.

Tövisházi Ambrus (Erik Sumo, Amorf Ördögök, Péterfy Bori & Love Band), aki korábban már három Kiscsillag-lemezen dolgozott, tizenkét év után tért vissza producerként a zenekarhoz. A közös műhelymunka másfél-két évig tartott, ennek során tizenhat dalt véglegesítettek. A Kiscsillag úgy döntött, az anyagot két nyolcas egységre bontják, azaz mind a terjedelme, mind a kettős tematika okán dupla albumként szerkesztik.
Az album nyitódala, a Rozsdás (Ricsinek) az idén januárban elhunyt Bräutigam Gábor, a Kiscsillag alapító-dobosa emléke előtt tiszteleg. A Szürke című dal és a hozzá készült videoklip egy hónappal ezelőtt debütált Hajdu András rendezésében. A dupla album arculatáért is felelős alkotó a nyolcvanas évek végétől dolgozik együtt Lovasi Andrással, ő tervezte a Kispál és a Borz első lemeze, a Naphoz Holddal borítóját.

A most megjelent nyolc új dalt képileg is megtámogatta a Kiscsillag: Lovasi András ötlete alapján a pécsi TSP ArtLab készítette el azt a kisfilmet, ami alapjául szolgál Lovasi dalszövegei vizuális megjelenésének.

A Kiscsillag legutóbbi lemeze, a Tompa kések még a COVID-járvány alatt született, azóta a csapatban Hajba Imre basszusgitáros váltotta Erős Mártont.

Az együttest 2005-ben hobbizenekarként alakította Pécsett a Kispál és a Borz három korábbi tagja (Lovasi András – ének, gitár; Bräutigam Gábor – dob; Ózdi Rezső – basszusgitár), illetve a Pál Utcai Fiúkból ismert Leskovics Gábor (gitár, ének). A csapat azóta az egyik legnépszerűbb koncertzenekar lett Magyarországon, olyan slágerekkel, mint a Ha én lennék, a Fishing on Orfű, az Örökre, A pénz miatt, az Olajoshordó, az Őrkutya vagy a Tenyeremből el.

A zenekarról tavaly egész estés film készült Csókoljál meg, Kiscsillag! címmel, illetve egy válogatásanyag is megjelent dupla LP-n 20 év őszinte, kőkemény év címmel. A Kiscsillagban jelenleg Lovasi, Leskovics és Hajba mellett Szesztay Dávid (gitár, billentyűs hangszerek, vokál) és Bajkai Ferenc (dob, ütőhangszerek) játszik. Eddigi stúdiólemezeik: Greatest Hits Vol. 1 (2006), Örökre szívembe zártalak (2009), Néniket a bácsiknak! (2011), Szeles (2014), Semmi konferencia (2017), Tompa kések (2020).

A szürke rendes megfestése 1. a mostani digitális kiadás után nyáron vinylen is megjelenik, és már kapható lesz a Gyí, rakéta! című lemezbemutató koncerten július 30-án a Budapest Parkban.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Kiscsillag

Több mint negyed évszázada Madonna bukott egy slágert

Elment a hatvanas évek legendás lánytriójának utolsó tagja

Megjelent a Kiscsillag hetedik lemeze

Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulása színpadi feldolgozásban a Megyar Zene Házában

16 év után újra egyedül turnézik Ronnie Wood

33 éves a Depeche Mode egyik kedvenc slágere

A születésnapos Kökény Attila többedmagával elmeséli, milyen egy fellángoló szerelem

Májusban visszatér a dolce vita-hangulat az Orfeumba

Ma ünnepli a 84. születésnapját Barbra Streisand

Világsztárok mellett a hazai élvonal is fellép a megújult Budapest Parkban

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő