A nagyszabású időszaki tárlat a Queen együttes néhai frontemberének történetét mutatja be, emellett a Queen együttes 40 évvel ezelőtti budapesti koncertjét is felidézi.

“A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy elővételben eddig tízezer jegyet adtunk el rá” – mondta Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora a megnyitó sajtótájékoztatón.
A Freddie című tárlat, amelynek létrejöttében közreműködött a sztár emlékét ápoló World of Freddie szervezet, mintegy ötszáz személyes tárgyat, színpadi jelmezt, kéziratokat vonultat fel, mindezt barátok és munkatársak visszaemlékezései egészítik ki.
Mándli Endre Vazul társkurátor elmondta, hogy a tárgyakat innovatív, interaktív installációk teszik teljessé, és a látogatókat a 80 éve született és 1991-ben elhunyt énekes egykori személyi asszisztense, Peter Freestone audiokommentárja kíséri végig.
A hétfői eseményt pódiumbeszélgetés egészítette ki, amelyen mások mellett részt vett Peter Freestone, Mike Moran producer, Rudi Dolezal kliprendező, Terry Giddings, a sztár személyi testőre, Denis O’Regan fotós és az énekes volt iskolatársa, Tim Staffell is.
Forrás: MTI
Fotó: Steve Jennings/WireImage/Getty Images