A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető. A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában, a mexikói Guadalajarában.

Mexikó és Dél-Afrika válogatottjai válogatott történelmet írtak, mivel másodszor játszott egymás ellen vb-nyitómeccset. A 2010-es dél-afrikai tornán 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapásuk. A Mexikóvárosban rendezett csütörtöki mérkőzésen végig a több mint 80 ezer néző által buzdított közép-amerikai együttes volt meggyőző fölényben, és korán vezetést szerzett, majd a második félidő derekán bebiztosította a sikerét. A dél-afrikaiak közül a második félidőben két játékost is kiállított a brazil játékvezető, aki aztán a ráadásban az egyik mexikói futballistát is piros lappal büntette. A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában, a mexikói Guadalajarában. Nagy lendülettel kezdtek a dél-koreaiak, beszorították ellenfelüket a kapujuk elé és több helyzetet is kialakítottak az első negyedórában. A folytatásban valamelyest csökkent az ázsiaiak labdabirtoklási fölénye, a csehek is eljutottak ellenfelük 16-osáig, és szögletekből nyílt volna esélyük veszélyeztetni, de komoly gólszerzési lehetőség ezen az oldalon nem alakult ki. A félidő utolsó harmadában többnyire a mezőnyben zajlott a játék, csak Szon Hungmin két távoli lövésénél, illetve közeli próbálkozásánál élénkült fel a közönség. A csehek a magassági fölényüket kihasználva pontrúgásokból és beadásokból igyekeztek helyzetbe kerülni, ha eljutottak a dél-koreai kapu előterébe, az ázsiai védelem azonban stabil volt. A szünet után nem sokkal Hvang Inbom került lövőhelyzetbe, majd a kipattanóra Li Dzseszung érkezett, de Kovár mindkétszer védett. Kicsit később Szon Hungmin lépett ki remekül, kissé oldalra sodródva a kapusba lőtt. Továbbra is az ázsiaiak támadásaiban volt veszély, a csehek nem igazán tudtak helyzetet kialakítani. Aztán váratlanul mégis vezetést szereztek: Coufal alapvonalhoz közeli, jobb oldali nagy bedobása után Krejci az ötösön felugorva fejelt a kapuba. Pár perccel később Miroslav Koubek, a csehek szövetségi kapitánya lecserélte támadósorát. A dél-koreaiak csakhamar egyenlítettek, Hvang Inbom kapott nagyszerű kiugratást, elfektette védőjét és a kapus fölött a hálóba emelt. Szabadrúgás után a 77. percben Soucek fejelt a kapuba, les miatt azonban nem adták meg a gólt, a csereként beállt O Hjongju közeli találata viszont három perccel később érvényes volt. A pontrúgásokkal képesek voltak ugyan veszélyeztetni a csehek, de a dél-koreaiak kombinatívabban futballoztak, jóval több helyzetet alakítottak ki, ezek alapján megérdemelt győzelmet arattak. Forrás: MTI Fotó: Getty Images

Szerény reggelivel indítja a napot III. Károly király

Több mint hat évtizedes a dal, amely Keith Richards álmában született

„Egy gyönyörű világban élünk, ne tegyük tönkre!” - Roger Taylor új szólóalbummal jelentkezik

Spielberg: A leleplezés napja realista alkotás

43 éve a Thriller ismét listavezető lett

A hőség a játékosokat és a szurkolókat is komoly kihívás elé állíthatja a labdarúgó-világbajnokságon

Danny Zuko és Sandy Olsson 43 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

Ma van a jegestea napja

Ritka Pink Floyd-felvétel vált elérhetővé

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő