1968. június 29-én a legendás brit banda, a kiadta “A Saucerful Of Secrets” című lemezét – az elsőt, amelyen David Gilmore énekelt és gitározott.

Hazájukban, Nagy-Britanniában érdekes módon a Pink Floyd második albuma két nappal a tengerentúli debütálás után jelent meg – az USA-ban már július 27-én a boltok polcain volt az “A Saucerful Of Secrets”.
Bár még csak a zenekar második lemeze volt, ezt már nem eredeti felállásban készítették, Syd Barrettet ugyanis drogproblémái miatt kizárták a zenekarból. A helyére David Gilmore érkezett, aki 1985-ig a Pink Floyd feloszlásáig a banda tagja maradt.
Az “A Saucerful Of Secrets” –re azonban felkerült egy olyan dal is, amelyet még Syd Barrett jegyez, így ez lett az egyetlen olyan Pink Floyd kiadvány, amelynek létrehozásában a zenekar minden egykori és későbbi tagja részt vett.
Fotó: Andrew Whittuck/Redferns/Getty Images