1984-ben, a mai napon, június 29-én, Bruce Springsteen egyik legismertebb videóklipje nem egy stúdióban, hanem egy valódi koncerten született meg. Miután a „Dancing In The Dark” első, stúdióban forgatott klipje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a zenész úgy döntött, hogy egészen más oldalról közelíti meg a dal vizualizációját.

A helyszín a minnesotai St. Paul volt, ahol Springsteen és az E Street Band koncertet adott. A dal közben, Clarence Clemons ikonikus szaxofonszólója alatt Bruce a színpadra hívott egy 19 éves, akkor még teljesen ismeretlen színésznőt, Courteney Coxot, hogy együtt táncoljanak. Ez a jelenet később a nyolcvanas évek egyik legismertebb videóklipes pillanatává vált.

A „Dancing In The Dark” ekkor már sikeresen kapaszkodott felfelé a slágerlistákon – még a Born In The U.S.A. album megjelenése előtt. Az MTV pedig éppen ezért sürgette az új videóklip elkészítését – Springstee Brian De Palma filmrendezőt kérte fel a feladatra.
A rendező kamerákat állított fel a koncerten, és előre megbeszélte Courteney Coxszal, hogy az első sorban foglaljon helyet, ahonnan „rajongó tekintettel” figyelheti Springsteent, mielőtt a zenész felhívja a színpadra egy laza táncra.

Érdekesség, hogy a klip egyetlen, valóban megrendezett része éppen Cox szereplése volt. A zenekar játéka valódi, élő előadás volt, a közönség nem statisztákból állt, hanem rajongókból, akik jegyet vettek a koncertre. Bár az efféle koncertvideók a nyolcvanas években nem számítottak ritkaságnak, azokat általában hangbeálláson rögzített felvételek és élő koncertképek kombinálva készítették. A „Dancing In The Dark” klipje ezzel szemben szinte teljes egészében az élő koncert közben készült, így hitelesen adta vissza Springsteen és az E Street Band elementáris energiáját a színpadon.

A közönség eleinte nem is tudta, hogy videóklip készül. Csak akkor kezdtek gyanakodni, amikor Springsteen a forgatás kedvéért másodszor is eljátszotta a dalt, és Courteney Cox ismét felment a színpadra, hogy „eljátssza” a már ikonikus táncjelenetet.
Az MTV szinte azonnal műsorra tűzte a klipet, amelynek köszönhetően Springsteen rövid idő alatt a csatorna egyik legnagyobb sztárja lett. A „Dancing In The Dark” egészen a Billboard Hot 100 második helyéig jutott, a Born In The U.S.A. albumról pedig ezt követően még hat kislemez is bekerült a Top 10-be.

Springsteen következő videója a lemez címadó dalához készült, amelyben hangsúlyos szerepet kaptak az amerikai zászló motívumai, összhangban az album borítójával. Bár a klip óriási sikert aratott, sokan félreértették a dal valódi üzenetét, amely valójában a vietnámi háború veteránjainak küzdelmeiről szól a hazatérésük után.

Courteney Cox számára a videóklip jelentette az első komolyabb bemutatkozási lehetőséget. Ezt követően kisebb filmszerepek után, a Family Ties című televíziós sorozat utolsó két évadában Michael J. Fox karakterének barátnőjét alakította. Az igazi világhír azonban 1994-ben érkezett el számára, amikor szerepet kapott a Jóbarátok című sitcomban. A sorozat tíz évadon át futott, és minden évben a televízió tíz legnézettebb műsorai közé tartozott.

Fotó:  Paul Natkin/WireImage/Getty Images

Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa a VB-n

Michael Jackson pályája 38 éve újabb mérföldkövéhez ért

55 éve adta az első koncertjét a Queen

Közel hat évtizeddel ezelőtt a tízedik Beatles album is meghódította az amerikai slágerlistát

Ákos betegség miatt lemondani kényszerül nyári koncertjeit

Ma ünnepli születésnapját a new wave és a punk királynője

Újabb három csapat a VB nyolcaddöntőjében

"Nem a veszteség, hanem a hála marad velünk" - Leslie Mandoki búcsúzik Clive Davistől és David Clayton-Thomastól

Újabb erős előzetes érkezett a készülő Stones albumról

46 éves a Queen egyetlen tengerentúlon is listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő