„A barátok és zenésztársak elvesztése és hiánya egyre jobban nehezedik a vállamra, sajnos kezd üresebb lenni a terem, ahol valaha a legkedvesebb harcostársaimmal ültünk. Elmennek az őszinte, bátor, kreatív személyiségek, akiknek a kezében még nem algoritmusok, adatelemzések és Excel-táblázatok voltak, hanem kotta, szenvedély, alázat és zeneszeretet. Nagyon, de nagyon szomorú vagyok.” – vallja megrendülten Leslie Mandoki.

Ebben a hónapban két hatalmas legenda ment el, akik számára a zene mindenekelőtt hit, emberség és szenvedély volt.

Kevés ember gyakorolt akkora hatást a modern könnyűzenére, mint Clive Davis. Az ő kivételes emberismerete és ösztöne indította és tette világhírűvé Whitney Houstont, Bruce Springsteent, Carlos Santanát, Billy Joelt, Aretha Franklint, Janis Joplint és még számtalan más művészt.

Leslie Mandoki több mint negyven éven át ápolt vele jó kapcsolatot. Első találkozásuk New Yorkban történt, amikor legendás mentora, Monti Lüftner, a BMG, vagyis a Bertelsmann (RTL) zenei részlegének megalapítója mutatta be neki az ARISTA Records alapításának idején. A következő évtizedekben Grammy-gálák, közös rendezvények és számtalan személyes beszélgetés mélyítette szakmai kapcsolatukat.

„Sokan beszélnek Clive öt Grammy-díjáról és azokról a világsztárokról, akiknek a pályáját felépítette. Én mindenekelőtt arra az emberre emlékezem, aki végtelenül kedves és szerény maradt élete végéig. Rendkívül befolyásos volt, mégis mindig a legnagyobb tisztelettel fordult hozzánk, zenészekhez, alkotókhoz. Az embersége tette őt naggyá. Clive azok közé az óriások közé tartozott, akiknél nem a rideg algoritmusok, a kattintásszámok vagy a piaci kimutatások diktálták a döntéseket, hanem a zene szeretete és a művészekbe vetett rendíthetetlen hite. Kétségtelen, hogy a zene és a tehetség volt az iránytűje. Érdemes megemlítenem azt is, hogy Clive Davis legendás barátja, Joel Katz, az üzleti képviselőm, aki az amerikai zeneipar egyik legnagyobb tekintélyű szórakoztatóipari ügyvédje volt, magyar gyökerekkel rendelkezett. De sajnos Joel sincs már velünk. Clive Davis olyan zenei vezető volt, aki kivételes érzékkel ismerte fel a tehetségeket, értette az előadók művészi elképzeléseit, és aktívan segítette őket abban, hogy nemzetközi karriert építhessenek. Nem pusztán üzleti döntéseket hozott, hanem hosszú távú szakmai partnerként támogatta az alkotókat, lehetőségeket teremtett számukra, és hozzájárult ahhoz, hogy saját egyéniségüket kibontakoztathassák a világpiacon.

Ezzel szemben Magyarországon, az Erdős Péter nevével fémjelzett időszakban a könnyűzenei életet abszolút központosított döntéshozatal jellemezte. Egyszemélyben határozta meg, hogy mely előadók juthatnak lemezfelvételi lehetőséghez, rádiós és televíziós szerepléshez, koncertlehetőségekhez vagy akár külföldi bemutatkozáshoz.

Egyszer, egy Grammy előtti fogadás után mély beszélgetésbe merültünk Clive-val arról, hogy mi a zenész társadalmi felelőssége. Akkor is azt mondtam, amit ma is vallok: a jó és értékes zene mindig tüske a hatalom húsában. A művész feladata a szabadelvűség képviselete, a hidak építése, hogy olyan dalokat írjon, amelyek összekötnek bennünket, nem pedig szétválasztanak. Ebben Joel és Clive mindig is a  társaim voltak. Nagyon fognak hiányozni” – mondta Mandoki.

David Clayton-Thomas neve már Leslie Mandoki fiatal éveiben fogalommá vált. A Blood, Sweat & Tears legendás énekese generációk zenészeire volt meghatározó hatással, később pedig több mint harmincnégy éven át lett Leslie alkotótársa, Soulmate-je és közeli barátja.

Közös útjuk a Mother Europe felvételével kezdődött Ian Anderson, Jack Bruce és Bobby Kimball társaságában.

A Soulmates közösségéhez olyan ikonikus művészek is csatlakoztak, mint Mike Stern és Randy Brecker, akik korábban Daviddel is együtt játszottak a Blood, Sweat & Tears együttesben, és saját hangszerükön a világ legnagyobbjai közé tartoznak. Az ő jelenlétük is jól mutatja, hogy a Mandoki Soulmates nem csupán egy zenekar, hanem a nemzetközi zenei élet kivételes alkotóinak találkozási pontja, ahol a művészi szabadság, a kölcsönös tisztelet és a közös alkotás áll a középpontban.

„David azonban egészen különleges szerepet töltött be az életemben. Ő zenésztárs, alkotótárs és a Mandoki Soulmates egyik alapító tagja volt. Egy olyan kivételes művészközösség meghatározó személyisége, amelynek tagjai között olyan világhírű zenészek szerepelnek, mint Ian Anderson, Jack Bruce, Bobby Kimball, Al Di Meola stb. David pályafutása önmagában is figyelemre méltó: korábban a legendás Blood, Sweat & Tears meghatározó tagjaként játszott, így a rock, a jazz és a fusion világának egyik kiemelkedő muzsikusaként vált ismertté. Ez volt az első közös zenei lépésünk, több mint harmincöt évvel ezelőtt. Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy ezzel egy több mint három évtizedes közös zenei és emberi utazás kezdődik. A Mother Europe hangot adott Magyarország közép-európai vágyának, és egy gyönyörű történet vette kezdetét” – idézte fel Leslie Mandoki.

Az évek során tizenkét albumot készítettek együtt, bejárták a világot, együtt álltak színpadra New Yorkban, Berlinben, Londonban és Párizsban. Budapesten ők nyitották meg az első Sziget Fesztivált, próbáltak a legendás Bem Klubban, felléptek az 50 Years of Rock koncertsorozatban, a Wings of Freedom turnén, közösen dolgoztak Chaka Khannel, Al Di Meolával, Randy Breckerrel, Greg Lake-kel, Jack Bruce-szal és számtalan más világsztárral, valamint együtt mutatták be a People in Room No. 8 albumot a legendás Wetten, dass..? televíziós műsorban.

„Nagyon nehéz most búcsúzni, tényleg azt hittem, hogy mindig ott lesz mellettem. Több mint harmincnégy éven át együtt zenéltünk, együtt utaztunk, nevettünk, és együtt éltük át azokat a pillanatokat, amelyeket csak azok érthetnek, akik életüket a zenének szentelték. Kivételes hangja volt, és kivételes szíve is. Nagyon hálás vagyok, hogy az utam az övével találkozhatott. Ez az ajándék örökre velem marad.”

„Ahogy telnek az évek, rájövünk, hogy egy zenész életét nem a sikerek, a díjak vagy a teltházas koncertek teszik naggyá, hanem azok az emberek, akikkel együtt járhatta ezt az utat. Ami végül velünk marad, az az emberségünk, a barátságaink és azok a dallamok, amelyeket egymás szívében hagyunk. Az elmúlás mindig fájdalmas, és a veszteség pótolhatatlan. David hiánya is mélyen megrendít, mégis a szomorúság mellett hatalmas hálát is érzek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egymásra találhattunk, hogy együtt alkothattunk, együtt állhattunk színpadra, és részese lehettem annak a kivételes korszaknak, amelyet David beragyogott. Hiszem, hogy a valóban nagy alkotók soha nem tűnnek el végleg, mert a művészet maradandó, és alkotásaikon keresztül örökké velünk élnek. Hiszem, hogy a nagy emberek nem tűnnek el nyomtalanul, nyomot hagynak az emberek lelkében és a kultúrában. Clive és David velünk maradnak, amikor megszületik egy-egy őszinte dal, amikor egy fiatal zenész ihletet merít az életművükből, vagy amikor ugyanazzal a szenvedéllyel és hittel fordulunk a zenéhez, ahogyan ők tették egész életükben. Clive Davis azoknak a művészeknek az életművében él tovább, akiknek utat mutatott, David Clayton-Thomas pedig minden hangban és minden emlékben, amelyet ránk hagyott. Számtalan Mandoki Soulmates-dal teljesedhetett ki az ő utánozhatatlan hangjának köszönhetően, amely örökre a közös zenei örökségünk része marad” – hangsúlyozta Leslie Mandoki, aki David Clayton-Thomastól egy utolsó, New Yorkban készült közös fényképpel búcsúzik, Clive Davisre pedig egy saját készítésű fotóval emlékezik, amely a legendás Grammy-előesték Clive Davis Partyjának egyik felejthetetlen pillanatát örökíti meg. Mindkettő több mint négy évtizedes barátságuk és kölcsönös tiszteletük emléke.

„Ma már egészen más szemmel nézem ezeket a közös fényképeket, gyönyörű és megismételhetetlen emlékek. Olyan emberek tekintenek vissza róluk, akik hittek egymásban, hittek a művészet erejében, és hittek abban, hogy a zene képes jobbá tenni a világot. Hálás vagyok a sorsnak, hogy velük járhattam ezen az úton. Kevés embernek adatik meg, hogy ne csak csodálhassa a példaképeit, hanem barátként ölelhesse át őket. Az idő igen könyörtelen, egy napon mindannyiunknak le kell tennünk a hangszerünket, el kell hagynunk a színpadot, és át kell adnunk a helyünket a következő nemzedéknek. Clive az emberekben és a tehetségben hitt, David dalokat énekelt, és minden megszólalásával egy darabot adott önmagából. A zenei világ ma két kivételes embert gyászol, a hiányuk örökké fájni fog, de a hálám erősebb, mint a fájdalmam. Hálás vagyok, hogy ismertem őket, hogy tanulhattam tőlük, hogy együtt álmodhattunk és együtt zenélhettünk. Nyugodjatok békében, drága barátaim” – búcsúzott Leslie.-„Mi pedig visszük tovább mindazt, amit tőlük tanultunk. Továbbra is szabadelvű zenészekként, közönségünk alázatos szolgálatában alkotunk, mert hisszük, hogy a jó és értékes zene mindig tüske a hatalom húsában. A dalok feladata nem az, hogy megosszanak bennünket, hanem hogy hidakat építsenek, összekössenek embereket, kultúrákat és nemzedékeket.”

Fotó: Red Dock Studio