A norvég válogatott 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot, franciák könnyedén, 3-0-ra verték a svédeket, a társházigazda mexikói válogatott 2-0-ra győzte le az ecuadori csapatot.

Norvégia első európai csapatként jutott a nyolcaddöntőbe Antonio Nusa szerezte 1938 óta az első norvég gólt a vb-k egyenes kieséses szakaszában, Martin Ödegaard pedig hatvan év alatt mindössze a harmadik játékos – a szovjet/ukrán Igor Bjelanov (1986) és a német Michael Ballack (2002) után -, aki első három vb-mérkőzésén gólpasszt adott. A norvégok magyar idő szerint vasárnap 22 órától az ötszörös győztes brazil válogatottal játszanak a New York-i nyolcaddöntőben. A norvégok szokatlanul jobbára csak védekeztek az első játékrészben, ám az ellenfél mezőnyfölénye csak a tizenhatosig tartott. Az elefántcsontparti együttes lassította a játékot, és közben nem hagyta, hogy a rivális kibontakozzon, így viszont unalmasan teltek a percek. Ebben a szakaszban a gólerős Erling Haalandhoz csupán kétszer jutott el a labda, a támadó mindkétszer fejelt, de előbb a védelem blokkolt, másodszor pedig nem tudott erőt beleadni a mozdulatba, így az afrikai kapus könnyedén hárított. Mivel a Manchester City támadója szoros őrizetet kapott, Nusa a 39. percben maga oldotta meg a befejezést, és balról, 15 méterről csavart a bal felső sarokba. A vezetés megszerzése után nem sokkal Haaland is betalálhatott volna, de közeli próbálkozásánál a visszazáró Ibrahim Sangaré mentett. A második félidő kezdetétől Elefántcsontpart szintén kezdeményezőbben futballozott, támadásait azonban körülményesen és lassan vezette, gyakran csak az oldalról pontatlanul beívelt labdákkal jutott el az ellenfél kapujáig. A kivételt Nicolas Pépé lehetősége jelentette, de a norvég kapus védett. Előnyük birtokában az északiak annyira sem erőltették a támadásokat, mint a szünet előtt, de a 66. percben egy szöglet után csaknem bebiztosították továbbjutásukat, Martin Ödegaard háromméteres lövésénél a gólvonalon álló Amad Diallo bokájáról pattant ki a labda. Az afrikai támadó kisvártatva a másik kapu előtt is főszerepet vállalt, amikor a 74. percben a jobb szélen tört előre, kényszerítőzött Pépével, a visszakapott labdát pedig négy méterről rúgta a kapu közepébe. A háromszoros Afrika Kupa-győztes azonban sokáig nem örülhetett a döntetlennek, mert a 86. percben Haaland ötödik vb-gólját is megszerezte, amely aztán továbbjutást ért a norvégoknak. A francia válogatott könnyedén verte a svéd csapatot A nyolc éve világbajnok, legutóbb pedig ezüstérmes együttes újabb sikerével a negyedik meccsét is megnyerte a vb-n, ráadásul eddig minden találkozóján legalább háromszor eredményes volt. Ezúttal Kylian Mbappé szerzett vezetést az első félidő végén, majd a második elején Bradley Barcola döntötte el a továbbjutást, a végeredményt Mbappé állította be, így az idei torna góllövőlistáján utolérte a szintén hatgólos argentin Lionel Messit. A kétszeres világbajnok franciák szombaton a nyolcaddöntőben a paraguayi csapattal találkoznak Philadelphiában. A svéd válogatott váratlanul agresszív futballal kezdett, ez nagyobb óvatosságra intette az esélyesebbnek tartott francia csapatot, amely így inkább türelmes játékával a stabilitásra törekedett és abban bízott, hogy elöl a világsztárjai majd megvillannak. Az első ilyen alkalom Barcola előtt adódott, amikor egy cselsorozat után tíz méterről nem találta el kaput, később már gól is született Mbappé révén, de a kiugratásakor lesen kapta a labdát, így a találatát érvénytelenítették. Az ivószünet után érezhetően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az előző két vb-n arany-, majd ezüstérmes francia gárda, ez pedig minden tekintetben, így sebességben és technikai tudásban is sok volt a svédeknek. Rabiot próbálkozását még a svéd kapus kivédte, Mbappé ziccerénél viszont már a jobb kapufa segítette ki, míg Olise gyönyörű ollózós mozdulattal végrehajtott lövése a bal kapufán csattant, a kipattanót pedig az aranylabdás Dembélé centikkel csavarta a jobb felső sarok mellé. Csak idő kérdése volt, mikor szereznek vezetést a franciák, elsősorban Olise futballozott hatalmas kedvvel és önbizalommal, újra és újra megdolgoztatta Zetterströmöt, végül nem sokkal a szünet előtt egy kis szöglet utáni kombináció végén Mbappé talált a kapuba. Hátrányban tudtak váltani a skandinávok, volt is egy nagy helyzetük, illetve egy les miatt megakasztott remek akciójuk. Térfélcserét követően ugyan visszafogottabban kezdtek a franciák, de így sem kellett nekik tíz perc ahhoz, hogy eldöntsék az összecsapást, mert Olise nagyszerű kiugratása után Barcola bombázott a keresztléc alá. Ettől ismét lendületbe jöttek a Kékek, akiknél Olise nemcsak előkészítőként, hanem befejezőként is jeleskedett, de az ő próbálkozásait Zetterström rendre bravúrral védte. Az ivószünet után óriási helyzetbe került a Bayern München támadója, de hiába vezette a labdát a Derby County hálóőrére, az eszén ezúttal sem tudott túljárni. Ha gólt nem is tudott szerezni, egy újabb tökéletes ütemű és hajszálpontos átadással második gólpasszát adta a meccsen, mivel a tizenhatos bal oldalán beinduló Mbappé ezúttal is tökéletesen tekert a hosszú sarokba. Az utolsó negyedórára a franciák elkezdték lecserélni a legnagyobb sztárjaikat, így ők a lefújást várták, a svédek ugyan hajtottak a becsületgólért, de nem jött össze, így maradt a háromgólos különbség a végéig. Ecuadort legyőzve negyven év után nyert kieséses meccset Mexikó A társházigazda mexikói válogatott 2-0-ra legyőzte az ecuadori csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mexikóvárosi mérkőzésén. A közép-amerikai együttes negyven év után nyert ismét meccset a kieséses szakaszban, akkor szintén hazai pályán sikerült ez a bravúr. A dél-amerikai riválisa ötödik vb-jén másodszor játszott-ki-ki mérkőzést, de még egyszer sem jutott tovább. A hazaiak már az első félidőben eldöntötték az összecsapást Julian Quinones és Raul Jimenez találatával. A négy találkozó után is százszázalékos és egyetlen gólt sem engedő mexikói gárda vasárnap az Anglia-Kongói DK párharc győztesével csap össze a 16 között ugyancsak Mexikóvárosban. A vihar miatt egyórás csúszással kezdődött mérkőzés jó iramban indult, a hazai közönség által bíztatott Mexikó egyértelműen magához ragadta a kezdeményezést, ezt nemcsak távoli lövések jeleztek, hanem két nagy helyzet is, előbb Jimenez fejelt mellé ziccerben, majd Mora centikkel csavart a bal felső sarok mellé. A dél-amerikai rivális szintén igyekezett gyors támadásokat vezetni, így ritmusos volt a meccs, de összességében kisebb hatékonysággal tudta kihasználni, amikor nála volt a labda. Ennek ellenére első lehetőségét majdnem gólra váltotta, ugyanis Yeboah a jobb kapufát találta el. A játékrész derekán aztán a közép-amerikai gárda vezetést szerzett, mert Quinones a saját térfeléről indulva kiugrott és bár utolérték, de kilőtte a jobb felső sarkot. Mexikó az előny birtokában sem vett vissza, erőfeszítését pedig siker koronázta, mert Jimenez 14 méterről a bal felső sarokba lőtt. A második találat már ébresztőleg hatott Ecuadorra, amely a szünetig hátralévő időben többet támadott, egyszer alaposan megdolgoztatta Rangelt, aki Yeboah nagyszerű lövését védte. Térfélcserét követően a hazaiak átengedték az irányítást, sokkal mélyebben védekeztek, így bár többet volt a labda Ecuadornál, de esélye sem volt gyors akciókat vezetni, a beadások teljesen hatástalanok voltak, a kreativitás pedig nagyon hiányzott a játékosaiból ahhoz, hogy ilyen védelmi falat át tudjanak játszani. A közönség boldogan énekelt, már nem igényelte a jó futballt, elég volt számára, hogy Mexikó nagyon magabiztosan őrizte a kétgólos előnyét, amelyet még növelhetett volna, de két szöglet utáni fejesből az elsőt Galindez védte reflexmozdulattal, a második pedig mellé szállt. A közép-amerikaiak betömörülő védekezésének hatékonyságáról mindent elárul, hogy az egész második félidőben egyetlen komoly lehetősége volt az ellenfélnek, azt a csereként beállt Rodriguez kihagyta, így Mexikó magabiztosan lépett a 16 közé. Forrás: MTI Fotó: Getty Images

Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa a VB-n

Michael Jackson pályája 38 éve újabb mérföldkövéhez ért

55 éve adta az első koncertjét a Queen

Közel hat évtizeddel ezelőtt a tízedik Beatles album is meghódította az amerikai slágerlistát

Ákos betegség miatt lemondani kényszerül nyári koncertjeit

Ma ünnepli születésnapját a new wave és a punk királynője

Újabb három csapat a VB nyolcaddöntőjében

"Nem a veszteség, hanem a hála marad velünk" - Leslie Mandoki búcsúzik Clive Davistől és David Clayton-Thomastól

Újabb erős előzetes érkezett a készülő Stones albumról

46 éves a Queen egyetlen tengerentúlon is listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő