Egy kávézón keresztül lehet megközelíteni a horvátországi Zára/Zadar egyik különleges műemlékét, a több mint 11 évszázados Szent Lőrinc-templomot – számolt be róla a Dnevni Avaz boszniai hírportál.

A dalmáciai város központjában álló, preromán stílusú templom maradványaihoz vezető egyetlen bejárat ma a róla elnevezett Lovre kávézón keresztül vezet. A vendégeknek mindössze a személyzetet kell megkérniük, hogy beengedjék őket: a templom bejárata közvetlenül a bárpult mögött található.

A Szent Lőrinc-templom a dalmáciai preromán építészet egyik jelentős emléke. Az épületet 1948-ban, 1956-ban és 1983-ban is régészeti vizsgálatoknak vetették alá. A kutatások rámutattak, hogy habár első pillantásra háromhajós épületnek tűnik, boltozatának kialakítása arra utal, hogy eredetileg kupolás, egyhajós templomnak tervezték.

A kis méretű épület vastag kőfalai és boltozatai évszázadokon át fennmaradtak annak ellenére, hogy az épület elveszítette eredeti szakrális funkcióját, és az idők során többször más célra használták. A templomot 1988-ban restaurálták és konzerválták, ezt követően időnként kiállítótérként is szolgált.

A templomhoz vezető Lovre kávézó maga is hosszú múltra tekint vissza: Horvátország egyik legrégebbi vendéglátóhelyének számít, és ugyanazon a helyen már 1730-ban is működött azonos nevű italozó. Az épület legutóbbi felújítását műemlékvédelmi szakemberekkel együttműködve végezték, hogy megőrizzék a történelmi helyszín értékeit.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában

Leslie Mandoki személyes üzenetben köszöntötte Bródy Jánost

Barbra Streisandot megihlette a nagymama szerep

Szeptemberben új David Bowie korong érkezik, tíz korai Davie Jones felvétellel

Megkerülte a fél Közel-Keletet, majd Szabadka közelében ismét szabad lett Felix, a parlagi sas

Ma ünnepelné születésnapját Whitney Houston

46 éve az AC/DC először vezette a brit slágerlistát

Ma 57 éves a zenetörténelem egyik leghíresebb albumborítója

Elton John és Kiki Dee fél évszázaddal ezelőtt közösen ült fel az amerikai slágerlista trónjára

Árulják a házat amelyben Neil Armstrong felnőtt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő