Míg Elvis Presley a rock első igazi sztárja és a tinédzserek bálványa volt, Berry a műfaj nagy gondolkodójának és szellemi úttörőjének számított: olyan dalszerzőnek, aki már azelőtt megértette a fiatalok vágyait, hogy azok maguk felismerték volna őket. Az olyan szerzeményekkel, mint a Johnny B. Goode és a Roll Over Beethoven, jóval többet adott hallgatóinak annál, mint amit a zenegépekből áradó szórakoztató zenétől vártak – írja az amerikai lap.

Gitárjátéka a country letisztult, csengő hangzását a blues kifinomultságával ötvözte. Könnyednek tűnő, mégis rendkívül tisztán artikulált történetei mögött pedig ravasz lázadó szellem húzódott meg, amely pillanatnyi örömért kész volt felforgatni a társadalmi normákat.

A Sweet Little Sixteen, a You Can’t Catch Me és számos más dal révén Berry olyan világot teremtett, amelyben a rock a tinédzserek vágyainak beteljesülését és a gondtalan szórakozást jelentette – még akkor is, ha közben a rendőrség üldözte az embert. A Promised Land, a Too Much Monkey Business és a Brown Eyed Handsome Man című számokban egyszerre magasztalta és figurázta ki az Amerika kínálta lehetőségeket, valamint a társadalom osztálykülönbségekből adódó feszültségeit. Berry rock and rollja az öröm, a nevetéssel feloldott feszültség és a bálványok felszabadító ledöntésének zenéje volt. Az ötvenes évek közepén olyan, szinte zenei kiáltványként ható dalokat írt, mint a Roll Over Beethoven, a Rock and Roll Music és a School Day.

Charles Edward Anderson Berry néven 1926. október 18-án született a Missouri állambeli St. Louisban. Faji szegregációval terhelt, középosztálybeli környéken nőtt fel, zenei világára pedig a gospel, a blues, a rhythm and blues és a country egyaránt hatással volt – írja a BBC Music.

Autólopások és egy fegyveres rablás miatt három évet töltött javítóintézetben. Fodrász -és kozmetikus képesítést szerzett, majd egy ideig kozmetikusként dolgozott. 1948-ban feleségül vette Themetta Suggsot, akivel négy gyermekük született.

Az ötvenes évek elején csatlakozott a zongorista Johnny Johnson vezette Sir John’s Trióhoz. Berry fokozatosan átalakította az együttes zenei világát, majd annak vezetését is átvette.

A texasi gitárostól, T-Bone Walkertől tanulta el a technikát, hogy két húron egyszerre játsszon, ezt később a rock and roll egyik védjegyévé fejlesztett. Jellegzetes gitárriffjeit később a Rolling Stones és számtalan más előadó is utánozta. Berry felismerte a country népszerűségét is, ezért gitárjátékába beépítette a hagyományos amerikai country jellegzetes hangzását. A különböző műfajokat ötvöző zenéje, karizmája és színpadi tehetsége különböző bőrszínű közönséget vonzott a st. louisi Cosmopolitan klubba – írja a The New York Times.

1955-ben Berry Chicagóba utazott, ahol egyik példaképétől, a blueszenész Muddy Waterstől kért tanácsot arról, miként kezdhetne lemezeket készíteni. Waters a Chess Recordshoz irányította, amelynek maga is szerződött előadója volt. A lemezkiadó egyik tulajdonosa, Leonard Chess felfigyelt Berry Ida Red című dalában rejlő lehetőségekre.

A szerzemény egy azonos című régi countrydal átdolgozása volt. Egy autós üldözést mesélt el, amelyben a történet főszereplője egy megfoghatatlan lányt próbál utolérni. Chess javaslatára a dal végül a Maybellene címet kapta.

„A lendületes ritmus, az autók és a fiatalok szerelme… Ez volt a kor szelleme, mi pedig meglovagoltuk a hullámot” – foglalta össze Chess. A Maybellene az amerikai Billboard lista ötödik helyéig jutott, a rhythm and blues listát pedig vezette.

1955 és 1958 között Berry egymás után írta a rock and roll klasszikusokat. Bár ekkor már a húszas évei végén, illetve a harmincas évei elején járt, dalai a középiskolások életéről szóltak. A School Day és a Rock and Roll Music egyaránt bekerült a slágerlisták első tíz helyezettje közé, miközben megragadta a korai rock and roll szellemiségét, és hozzájárult a műfaj mítoszának kialakulásához.

Berry különböző előadókkal turnézott, rock and roll műsorokban, és három zenés filmben is szerepelt. A vásznon és a koncertszínpadon egyaránt elkápráztatta a közönséget híres „kacsajárásával”: gitározás közben az egyik lábát előrenyújtotta, majd a másikon ugrálva haladt előre.

Dalaiban gyakran szürreális, szinte hihetetlen történeteket mesélt el, amelyekből később Bob Dylan és John Lennon is tanulhatott. A Thirty Days és a Jo Jo Gunne jól példázza ezt a sajátos történetmesélő stílust. Az 1956-os Brown Eyed Handsome Man című számában szinte leplezetlen büszkeséggel beszélt a fekete identitásról. Tömör fogalmazásmódja és humora ritkán hagyta cserben.

1957-ben Berry 1200 hektárnyi, azaz mintegy 486 hektáros földterületet vásárolt a Missouri állambeli Wentzville-ben. Itt hozta létre a rövid ideig működő Berry Park nevű vidámparkot, valamint a Southern Air éttermet. 1958-ban St. Louisban megnyitotta a Club Bandstand nevű szórakozóhelyet.

Az 1960-as évek elején Berry dalai a kaliforniai rockzenére és a brit zenei invázióra egyaránt hatással voltak. A Beach Boys a Sweet Little Sixteen dallamát dolgozta át Surfin’ U.S.A. címmel. Berry később beperelte az együttest, és elérte, hogy a dal társszerzőjeként ismerjék el. A Rolling Stones több Berry-szerzeményt is feldolgozott, köztük első kislemezét, a Come On-t, a Beatles pedig saját változatot készített a Roll Over Beethoven és a Rock and Roll Music című dalokból.

Mire azonban zenéje újabb közönségréteget hódított meg, Berry már börtönben ült.

1959-ben letartóztatták, és azzal vádolták meg, hogy egy tinédzserkorú lányt vitt át az egyik amerikai államból a másikba. A lány rövid ideig ruhatárosként dolgozott Berry Club Bandstand nevű klubjában. Amikor 1964-ben, húsz hónapnyi börtönbüntetés után szabadult, felesége elhagyta – később azonban ismét összejöttek –, zenei ihlete azonban megkopott – írja a  The New York Times.

Az ihlet lehet, hogy elhagyta egy időre, tehetségét azonban nem veszítette el teljesen. Ezt bizonyítja az 1964-ben és 1965-ben rögzített néhány sikeres dala, köztük a Nadine, a No Particular Place to Go, a You Never Can Tell és a Promised Land. Fellépett az 1964-es, legendássá vált The T.A.M.I. Show című koncertfilmben is, amelyben számos sztár szerepelt, köztük James Brown, a Rolling Stones, Marvin Gaye, a Beach Boys és a Supremes.

Bár az 1960-as években rendszeresen koncertezett, lemeziadásai megtorpantak, miután 1966-ban a Chess Recordstól a Mercury Recordshoz szerződött. Több korábbi slágerét újra felvette, és megpróbálta megszólítani az új, hippikorszakban felnövő közönséget. Amikor 1970-ben visszatért a Chesshez, olyan új dalokat rögzített, mint a Tulane és a Have Mercy Judge. Ezek felidézték egykori szellemességét, ám egyik sem jutott be a slágerlisták első negyven helyezettje közé.

1972-ben Berry pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el a My Ding-a-Ling című, kétértelmű szövegű, „pikáns” dallal, amely a The London Chuck Berry Sessions című albumon jelent meg. A cím ellenére a felvétel nem Londonban, hanem egy coventryi koncerten készült.

A dalból több mint egymillió példány kelt el, és ez lett Berry első, egyben egyetlen olyan kislemeze, amely az amerikai popslágerlista élére került. Egyúttal ez volt az utolsó nagy slágere is. Az 1973-ban megjelent Bio című album hűvös fogadtatásban részesült, az Atlantic kiadónál 1979-ben megjelent Rockit pedig kereskedelmi szempontból nem bizonyult sikeresnek. Berry azonban továbbra is aktív maradt. Saját magát alakította az ötvenes évek rockzenéjét bemutató, 1979-es American Hot Wax című filmben, és megállás nélkül koncertezett.

1979 júliusában Jimmy Carter amerikai elnök előtt lépett fel a Fehér Házban. Három nappal később adócsalás miatt 120 nap szövetségi börtönbüntetésre és négy év próbaidőre ítélték.

1990-ben ismét összeütközésbe került a törvénnyel: a rendőrség átkutatta az otthonát, és 62 gramm marihuánát, valamint az éttermében található női mosdóban elhelyezett kamera videofelvételeit találta meg.

Az 1980-as évekre Berry már a rockzene egyik úttörőjeként elismert művésznek számított. Pályafutása fénykorában soha nem nyert Grammy-díjat, 1984-ben azonban az amerikai hanglemez-akadémia életműdíjjal tüntette ki. 1986-ban az elsők közt volt , akit beiktettek Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

1988-ban jelent meg Chuck Berry: The Autobiography című önéletrajzi könyve.

Berry még nyolcvanéves kora után is koncertezett. Amikor 1995-ben Clevelandben megnyílt a Rock and Roll Hírességek Csarnokának múzeuma, a megnyitó alkalmából rendezett koncerten is fellépett. Bruce Springsteen és az E Street Band kísérte.

1996 és 2014 között havonta egy koncertet adott a st. louisi Blueberry Hill étteremben. Kilencvenedik születésnapján, 2016. október 18-án meglepetéssel szolgált rajongóinak: bejelentette, hogy közel negyven év után új stúdióalbum kiadására készül. A Chuck című lemez megjelenését 2017 júniusára tervezték.

Chuck Berry 2017. március 18-án hunyt el otthonában, a Missouri állambeli St. Louis nyugati részén. A Chuck című album a terveknek megfelelően június 9-én, közel három hónappal a halála után jelent meg. A tíz felvételt tartalmazó lemezen nyolc saját szerzeménye szerepelt.

Berry zenéje ma is folytatja immár földöntúli útját – és ezt szó szerint kell érteni: a Johnny B. Goode felkerült a Voyager–1 és Voyager–2 űrszondák fedélzetén elhelyezett aranylemezekre, amelyeket 1977-ben indítottak útnak. A lemezeket azzal a reménnyel készítették, hogy egy napon talán egy másik civilizáció is rátalál majd a rajtuk megőrzött hangokra és üzenetekre.

Fotó:  Paul Natkin/Getty Images