A 80 éves Jimmy Page-et, a legendás Led Zeppelin gitárosát ünnepli január 19-én a magyar tribute zenekar, a Lead Zeppelin az újbudai A38 hajón.

A 2004-ben Jimmy Page 60. születésnapja alkalmából alakult baráti társaságot a brit Led Zeppelin muzsikájának szeretete hozta össze. Az első koncert annyira jól sikerült, hogy elhatározták, folytatják a Zeppelin zenéjének interpretálását a hazai közönségnek – szerepel a szervezők közleményében.
A Lead Zeppelin felállása 2017 óta változatlan: Sipeki Zoltán (gitár), Körmendi Roland (ének), Vörös Gábor (basszusgitár) és Gerdesits Ferenc (dob). A zenekar koncertjein az elmúlt években számos előadó vendégeskedett, köztük volt Rudán Joe, Póka Egon, Horváth Zsolt, Hirleman Bertalan, Pettik Ádám, valamint Mark Clarke, a Colosseum basszusgitárosa.

A magyar tribute zenekar fellépésein arra törekszik, hogy a lehető legautentikusabban adja vissza a Led Zeppelin koncertjeinek hangulatát. A január 19-i esten ritkán játszott szerzemények is felcsendülnek (például az Achilles Last Stand), és ismét lesznek vendégzenészek, köztük az együttes korábbi énekese, Sághy Kálmán.

Jimmy Page 1966-tól két éven át volt a Yardbirds gitárosa, ebből a csapatból alakult a Led Zeppelin 1968 októberében: Page mellett Robert Plant (ének) John Paul Jones (basszusgitár) és John Bonham (dob) alkotta a felállást. A Led Zeppelint tekintik az első és legnagyobb hatású hard rock, heavy metál együttesnek, olyan emlékezetes dalokkal, mint a Whole Lotta Love, az Immigrant Song vagy a Black Dog. A zene nagy részét Page írta, torzított gitárhangja, jellegzetes riffjei, effektjei meghatározták a csapat hangzását. A Led Zeppelin pályafutása alatt nyolc lemezt készített, ezekből több százmillió példány fogyott világszerte, turnéik bevétele minden rekordot megdöntött.
A Led Zeppelin John Bonham 1980-ban bekövetkezett halála után nem folytatta, egyetlen alkalomra állt össze újra, 2007-ben a londoni O2 Arenában, amikor a dobok mögött Bonham fia, Jason ült. A filmen is megörökített koncertre húszmillió jegyigénylés érkezett.

Forrás: MTI

Fotó:  Marc Piasecki/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

Több mint 100 programmal várja a látogatókat a Műtárgyak Éjszakája

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő