A ma ismert lánybandák előfutára, a Bangles “Eternal Flame” című himnusza 1989. április 15-én a brit slágerlisták élére ugrott, és négy héten át vezette a szigetország zenei toplistáját, miután két héttel előtte felért a Billboard Hot 100 csúcsára is.

A Bangles népszerűsége a 80-as évek végén világszerte töretlen volt. Az „Etarnal Flame” a lassúzás fénykorában, nem csak a Nagy Britanniában volt hatalmas siker. A dal az Egyesült Államokban és Ausztráliában is №1 lett, az USA-ban pedig e Bangles slágere lett 1989 legnagyobb példányszámban eladott kislemeze.

Érdekesség, hogy a dalt ugyanaz a szerzőpáros, Billy Steinberg és Tom Kelly írta, akiknek olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a  „Like a Virgin“ Madonnától, a „True Colours“  Cyndi Laupertő, az „Alone“ a Hearttól és a  „So Emotional“ Whitney Houstontól – nem mellesleg mindegyik dal №1 lett.

Fotó: Vinnie Zuffante/Michael Ochs Archives/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Legendák méltatták a legendát - életműdíjjal tüntette kis Francis Ford Coppolát az Amerikai Filmintézet

Több mint fél évszázad után, egyre közelebb kerülünk egy új Faces albumhoz

Májusfa-díszítés, koncert és "fűszertotóval" is várják a látogatókat a Szentendrei Skanzen majálisán

Több mint negyed évszázada Madonna bukott egy slágert

Harminckét éves a Depeche Mode egyik kedvenc slágere

Az Erkel Színházban viszik színre a Hogyan tudnék élni nélküled? film történetét

Bruce Springsteen idén nyáron eláraszt minket dalokkal

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben

„a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” - 105 éves lenne Zenthe Ferenc

Andre Agassi újra pályára lép

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő