1. március 1-én Debbie Harry és zenekara a harmadik №1 single-jével debütált a brit kislemezlistán.

Az “Atomic” a punk-rock banda negyedik, “Eat To The Beat” című albumán hallható, amelyről ez volt a harmadik single, amit megjelentettek. Ez volt egyben a harmadik sláger is, amivel a Blondie a brit slágerlisták élén végzett. A dal két hétig volt №1 a szigetországban. 1980. tavaszán pedig felkerült az amerikai top 40-es listára is.

Fotó: Maureen Donaldson/Getty Images

 

„Whole Lotta Love” - 57 éve imádjuk

36 éves az album, amely új irányba vitte Whitney Houston zenéjét

Filmen George Michael rendkívüli pillanata

Értelem és érzelem: kosztümös pompa helyett a valóság

Kalapács alá kerül Brian Jones levele, amelyben a Rolling Stoneshoz hívja Charlie Wattsot

Jean-Claude Van Damme japán jakuzafilmmel tér vissza a harcművészeti műfajhoz

A Deep Purple elhalasztja brit és európai turnéját

„Nagyra értékelnénk, ha tekintettel lennének ránk, és jelentősen halkabbra vennék a zenét” – személyes tárgyain keresztül leshetünk be David Bowie életébe

„Csak szünetet tartottam” - Brian May nem mondott le a Queen-nel közös turnékról

37 éve a Roxette másodszor is bevette az amerikai slágerlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő