A böjti récét választották a 2025-ös év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME által indított online szavazás résztvevői – derül ki az egyesület közleményéből.

Az MME 1979-ben indította el “Év madara” programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó kezdeményezés során a lakossági internetes szavazást ezúttal a böjti réce nyerte – olvasható az MME közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a böjti réce viszonylag kis termetű réceféle vízimadár. Magyarországon szórványos fészkelő, tavasszal a böjti szelekkel érkezik. Eurázsiában és Afrikában, különösen a mocsaras, sekély vizű területeken fordul elő.
Magyarországon egészen 2004-ig vadászható volt, de állományának csökkenése indokolttá tette természetvédelmi oltalmát, így 2008-tól védett, jelenleg fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint – áll a közleményben.

Azt írták, a böjti réce elterjedési területe az elmúlt évtizedekben észak felé tolódott el. Vonuló, a telet Afrikában a Száhel-övezetben, valamint Ázsiában (India, Délkelet-Ázsia, Új-Guinea) tölti.

Világállománya 870-933 ezer, az európai 352-525 ezer, a magyarországi 500-700 pár közé becsülhető – tájékoztatott az MME, hozzátéve, hogy a világ-, az európai és a magyarországi állomány is csökken.

Az egyesület a böjti récét leginkább veszélyeztető tényezők között a fészkelőhelyek csökkenését, a folyószabályozásokat, a lecsapolásokat, valamint a kiszáradást említi. Mint írták, az Alföldön jelentős mértékben csökkent a vizes élőhelyek száma és kiterjedése, a meglévőket pedig jelentős mértékben sújtják a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai, elsősorban a csapadékeloszlás változása.

A fészkelőhelyek nem megfelelő kezelése (mint például a cserjésedés, a legeltetés hiánya) tovább csökkenti az alkalmas fészkelőhelyeket. A költéseket sok esetben meghiúsítják a fészekragadozók (róka, borz, vaddisznó, aranysakál, varjúfélék), a vonulási útvonalakon pedig a vadászat jelent közvetlen veszélyt – közölte az MME.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

Ma lenne 77 éves Ziggy Stardust – azaz Dawid Bowie

A Király ma ünnepelné 90. születésnapját

Ezek voltak a magyar moziközönség kedvenc filmjei tavaly

54 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Budapesten ad koncertet az Életrevalók film zeneszerzője

A böjti réce lett az év madara

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára

Vízkereszt, vagy amit akartok

Neil Young meggondolta magát: mégis zenél Glastonbury-ben

Díjjal indult az új év Leslie Mandokinak

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő