Az ENSZ Közgyűlése 2012. június 28-án nyilvánított a boldogság nemzetközi napjává március 20-át, amit 2013 óta ünnepel a világ. Konszenzussal elfogadott határozatában a Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság és a jólét keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

Az ENSZ ”boldogság határozata” kimondja, hogy a boldogság elérése az állampolitika egyik célja kell hogy legyen, egy komplexebb, igazságosabb és kiegyensúlyozottabb gazdasági fejelődés része, amely hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, a nélkülözés felszámolásához és a boldog léthez.

A boldogság nemzetközi napjának kezdeményezése a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként még 1972-ben vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.

A boldogság mentális állapot, és igen széles skálán mozog, az elégedettségtől az örömérzetig – illetve mindenkinél más és más váltja ki. Ezért fontos, hogy rátaláljunk arra tevékenységre, életérzésre ami bennünket igazán boldoggá tesz!

Fotó: Pexels

 

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Legendák méltatták a legendát - életműdíjjal tüntette kis Francis Ford Coppolát az Amerikai Filmintézet

Több mint fél évszázad után, egyre közelebb kerülünk egy új Faces albumhoz

Májusfa-díszítés, koncert és "fűszertotóval" is várják a látogatókat a Szentendrei Skanzen majálisán

Több mint negyed évszázada Madonna bukott egy slágert

Harminckét éves a Depeche Mode egyik kedvenc slágere

Az Erkel Színházban viszik színre a Hogyan tudnék élni nélküled? film történetét

Bruce Springsteen idén nyáron eláraszt minket dalokkal

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben

„a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” - 105 éves lenne Zenthe Ferenc

Andre Agassi újra pályára lép

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő