2016. július 14-én ment el Esterházy Péter, aki egy egész országot vezetett be a posztmodern irodalomba – a Nemzeti Archívum segítségével emlékezünk rá.
1950-ben született Budapesten, a Piarista Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. Szíve a szabad bölcsészet felé húzta, de mint később megjegyezte, akkoriban egyházi iskolából bölcsész szakra jelentkezni „sok lett volna”. Matematikusként végzett az ELTE Természettudományi Karán, majd néhány évig a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott. Ez persze nem zárta ki, hogy íróként tekintsen magára.
Belső meggyőződése egy darabig feszültségben létezett a külvilággal, hiszen a kiadói visszajelzések nem őt igazolták, azonban az 1976-os Fancsikó és Pinta sikere után hamar pályára állt.
1978-tól szabadfoglalkozású író volt, majd egy évvel később a Termelési-regény megírásával hivatalosan is felvétetett a nagy magyar írók kánonjába.
Esterházy után már nem lehetett többé úgy könyvet olvasni, mint előtte. Híres-hírhedt gesztusa volt, mikor Ottlik Iskola a határon című regényét átírta egy 57×77 cm-es papírlapra, mintegy absztrakt művet hozva létre ezzel, egyben rituálisan túllépve a nagy előd árnyékán. Könyveiben szinte teljesen elhagyta a klasszikus értelemben vett történetmesélést, inkább kaleidoszkópszerű jelenetekből építkezett, a nyelvre bízva, hogy az olvasó számára felfejthető rétegeket hozzon létre a szövegben.
Gyakran használt vendégszövegeket nem jelezve az idézet forrását, kezdetét, végét: ezzel az eszközzel érdekes feszültséget teremtett prózájában, mintegy elbillentette a szöveget, elbizonytalanította az olvasót, aki így sosem győződhetett meg százszázalékosan a narrátor kilétéről és megbízhatóságáról. Páratlan nyelv- és stílusérzéke volt: még kritikusai is elismerték, hogy képtelen rossz mondatot írni.
„Az ember a képességei ellen is csak a képességeivel tud dolgozni” – mondta erről viccesen.
Írt kisregényt a fociról, színpadi művet Haydnról, sőt, néha egy-egy glosszával vagy étteremkritikával is megörvendeztette az olvasóközönséget. Remek előadó hírében állt: a Mindentudás Egyetemén tartott nagy sikerű, 2003-as prezentációját A szavak csodálatos életéből címmel zsebkönyv formájában is kiadták.
Az utókor nagy szerencséjére Esterházy kimeríthetetlen interjúalanynak bizonyult: a vele készült beszélgetések száma több mint kétszázra tehető. Ezek az eszmecserék, ha teljesen be nem is töltik, mindenesetre enyhítik a hiányt, melyet a legkönnyedebb nehézsúlyú mester hagyott a magyar irodalomban.
Fotó: MTI/Matusz György
