Október 24. és 27. között rendezik meg Békéscsaba egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a 27. Csabai Kolbászfesztivált. A szervezők tájékoztatása szerint, a fesztivál célul tűzi ki a hagyományok őrzését, tartanak disznótoros bemutatókat, ahol a látogatók testközelből ismerhetik meg – és próbálhatják ki – a hagyományos disznóvágás és kolbászkészítés titkait.

A fesztivált néptáncbemutatók színesítik, emellett része a kézműves termékek vására, ahol helyi és országos mesterek különleges kézműves termékeit lehet megvásárolni. Nem maradhatnak el a mezőgazdasági kiállítások sem, ahol a látogatók megismerhetik a helyi termelők friss áruit és betekintést nyerhetnek a térség agráréletébe – a hagyományos gazdálkodási módszerektől a modern innovációkig.
A négynapos rendezvénysorozat központi részét jelentik a kolbásztöltő versenyek. Csütörtökön az óvodások és általános iskolások mellett különleges jelmezekbe öltözött motoros csapatok veszik kezükbe a kolbásztöltőt. Pénteken a középiskolások és egyetemisták versenyeznek a legjobb kolbászkészítő címért.

A szombati nap a nemzetközi csapatoké: a Nemzetközi Kolbászgyúró Versenyen számos ország képviselői vesznek részt. Vasárnap lesz a mangalica kolbászgyúró verseny és a töltöttkáposzta-főző verseny.

A fesztivál legrangosabb próbatétele, a nemzetközi szárazkolbász verseny már lezajlott, csaknem 80 nevező közül választotta ki a zsűri – Barna Ádám mezőberényi származású, Michelin-csillagos séf elnöklete mellett – a győztest: a gádorosi, 24 éves Kocsis Márkot. A fiatal hentes elmondta, a sertés vakbélbe töltött kolbászt tavaly november végén készítette; sok idő kell, hogy egy ennyire vastag kolbászban összeérjenek az ízek. Feléjük kispálanyjának, dorának, Csabán dorkának hívják – osztotta meg. A díjat a fesztivál nyitónapján adják át.

Az esti koncerteket Szikora Róbert és az R-GO; Korda György és Balázs Klári; a Valmar; a Bagossy Brothers Company és a Parno Graszt adja. Rajtuk kívül fellép mások mellett Desh; a rapper T. Danny; az olasz slágereket előadó Al Bano és a Bohemian Betyars.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Bob Geldof és Brian May is megemlékezett a Live Aid koncert 40. évfordulójáról

„Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!” – fél évszázada Száll a Kakukk fészkére

A Beatles George Harrison teleobjektívén keresztül - új könyv készül

43 éves A Fal

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő