Xavier Dolan kanadai rendező, színész, forgatókönyvíró lesz a 77. cannes-i fesztivál második legjelentősebb versenyének, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű program zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők.

A Képzelt szerelmek, az Így is, úgy is Lawrence, a Tom a farmon című filmek 34 éves rendezője rendszeres meghívottja a világ egyik legjelentősebb filmes találkozójának, ahol 2014-ben az Anyu című alkotásáért megkapta a zsűri díját, két évvel később pedig a zsűri Nagydíját érdemelte ki az Ez csak a világ vége című drámáért.
Xavier Dolan első nagyjátékfilmjét, a Megöltem anyámat című művet 19 évesen készítette el, és tavaly nyáron bejelentette, hogy “már nincs sem vágya, sem ereje” ahhoz, hogy további filmeket forgasson.

A filmnyelvet megújító filmek bemutatását célul kitűző Un certain regard-ba a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan mintegy húsz alkotás kap meghívást. Mindkét szekció programját április 11-én párizsi sajtótájékoztatójukon hozzák nyilvánosságra a szervezők.
A 77. cannes-i fesztivált május 14. és 25. között rendezik meg, az idén leginkább várt filmek között található egyebek mellett Francis Ford Coppola legújabb alkotása az Adam Driver és Forest Whitaker főszereplésével készülő Megalopolis, Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező adaptációja Emmanuel Carrere francia szerző Limonov című életrajzi regényéből, és Terrence Malick amerikai rendező Jézus Krisztus életéről forgatott The Way of the Wind című filmje Röhrig Gézával a főszerepben.

Forrás: MTI

Fotó: Andreas Rentz/Getty Images

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

Premierdátumot kapott a Fleetwood Mac első hivatalos dokumentumfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő