Elvis Presley-ről köztudott, hogy rengeteget jótékonykodott, de az is előfordult, hogy „csak úgy” odaajándékozott valakinek egy értékes ékszert vagy autót. Nagylelkű volt barátokkal, rokonokkal, de ismeretlenekkel is – mindig igyekezett segíteni, ám soha nem kérkedett vele. A zenetörténelem, azonban feljegyzett néhány esetet – az egyik éppen a mai naphoz kapcsolódik.

1975. július 20-án Elvis éppen Norfolkban adott koncertet, a dalok között, pedig a színpadon sétálva, vicces történetekkel szórakoztatta a rajongóit. Egy ilyen „szünetben” arra lett figyelmes, hogy a színpad mellett egy kislány áll. Amikor Elvis lehajolt hozzá, kiderült, hogy a lány nem lát, de elmesélte neki, hogy annyira szereti a dalait, hogy minden este lefekvés előtt azokat hallgatja. A beszélgetés még folytatódott, ám kikapcsolt mikrofon mellett. A Király végül meghatottan ölelte magához a kis rajongóját és megköszönte neki, hogy megismerhette és láthatta a legszebb arcocskát a világon.

Évekkel később kiderült, hogy a történet itt nem ért véget: Elvis Presley kifizette a vizsgálatokat, amelyekkel kideríthető volt, van-e esély arra, hogy a születésétől fogva vak kis rajongója visszanyerje a látását, állta a szemműtétét, amely esélyt adott neki, hogy újra lásson és fizette az utókezelés minden költségeit. A történet igazi happy enddel végződött: a műtét sikeres volt, a kislány visszanyerte a sosem volt szeme világát.

Fotó: Metro Goldwyn Mayer/Sunset Boulevard/Corbis/Getty Images

33 éves a Depeche Mode egyik kedvenc slágere

A születésnapos Kökény Attila többedmagával elmeséli, milyen egy fellángoló szerelem

Májusban visszatér a dolce vita-hangulat az Orfeumba

Ma ünnepli a 84. születésnapját Barbra Streisand

Világsztárok mellett a hazai élvonal is fellép a megújult Budapest Parkban

Fél évszázados lett a Ramones bemutatkozó albuma

Az AC/DC öt évtizeddel ezelőtt először zenélt a hazáján kívül

„A zeném hangja az életem hangja” – 90 éve született Roy Orbison

David Bowie több mint négy évtizede vitte táncba a világot

Közel ötven éve mutatkozott be a Blues Brothes

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő