1969. január 12-én debütált, a ma már legendás brit zenekar nevét viselő, „Led Zeppelin” című stúdióalbum, amely a banda első korongja volt.

Ma a „Led Zeppelin”, etalonnak számít a rock műfajban és a modernkori zenetörténet egyik legmeghatározóbb zenei anyaga. Bár ezt a lemezt tekintik az első igazi hard rock albumnak, a rajta hallható dalok műfaji szempontból igen eklektikusak: a blues-, a rock-, a pszichedelikus rock – es a folk zene stílusjegyei egyaránt felellhetőek bennük.

Az album a megjelenése idején addig sosem látott bevételt produkált – leginkább azonban nem a zenekar hazájában, Nagy-Britanniában, hanem a tengerentúlon aratott nagy sikert, ahol csak a Beatles albumaikból fogyott több.
Az Egyesült Államokban nyolcszoros, az Egyesült Királyságban kétszeres platinalemez, „Led Zeppelin I” bekerült a Grammy Rock and Roll Hall of Fame-be, megtalálható a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján és gyakorlatilag az összes örök sláger- és sikerlistán.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő