A The Police 1979 szeptember 30-án karrierje során először  érte el a brit slégerlista csúcsát, mégpedig a „Message In A Bottle” című dalukkal. Ez volt a zenekar második albuma, a “Reggatta de Blanc” beharangozó kislemeze, és ez lett a harmadik Top 20-as slágerük a hazájukban.

A dal Sting szerzeménye, aki az elszigeteltség és a kapcsolat utáni vágy témáit boncolgatta – elmondása szerint születése egy egyszerű gitárriffből indult ki, amely később a szám védjegyévé vált. A banda tagjai, Andy Summers gitáros és Stewart Copeland dobos pedig jelentős mértékben hozzájárultak a dal dinamikus hangzásához, amely a reggae és a rock elemeit ötvözi.

A „Message in a Bottle” nemcsak az Egyesült Királyságban aratott nagy sikert, ahol az első helyre került a slágerlistákon, hanem világszerte is a zenekar egyik legismertebb dalává vált. Igaz, az Egyesült Államokban „nem ért el az üzenet”: „Message in a Bottle” a Billboard Hot 100-on a csak a 74. helyig jutott

Ennek ellenére a dal az évek során igazi klasszikussá vált, és a The Police meghatározó számaként tartják számon. Sting többször említette, hogy a dal központi üzenete az, hogy minden ember hasonló érzésekkel küzd, a magánytól való félelem pedig egyetemes.

Fotó:  John Rodgers/Redferns/Getty Images

55 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

A Def Leppard a KISS, a Journey, és Ozzy Osbourne nyomábalép a híres holliwoodi sétányon

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Csillagok háborúja diszkósított főcímzenéje bevette az az amerikai slágerlistát

Ma van a zene világnapja

Újra megjelent a lemez, amely visszavezet a Fleetwood Mac gyökereihez

A Police palackpostája 46 éve elért a brit rajongókhoz

Megérkezett a Rolling Stones gitárosának válogatásalbuma

Ráijesztett rajongóira Dolly Parton

A 99 éves Mel Brooks-szal készül az Űrgolyhók folytatása

A Csík Zenekar elkészítette első "igazi" videoklipjét

42 éves lett az Uptown Girl

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő