Franciaország utolsó cirkuszi porondon szerepeltetett, Szamba nevű elefántja a nagykőrösi Richter Safari Parkban lelt végleges otthonra – áll a park tájékoztatójában. A 38 éves afrikai elefánttöbb hónapos előkészületet követően a napokban érkezett meg Nagykőrösre,  így az autós szafari park már a második hely a Nyíregyházi Állatpark után hazánkban, ahol látható ázsiai és afrikai elefánt is.

Egy kifejlett afrikai elefánt megközelítőleg hat méter hosszú, és három tonnás tömegével különleges szállítást és folyamatos orvosi felügyeletet igényel- derül ki a közleméynből.

A 32 hektáron elterülő és mintegy négyszáz állatnak otthont adó szafari parkban – ahol az állatok többsége cirkuszi munkából kivont állat – már három másik elefánt is él, melyek közül a Brigitte és Nelly nevű emlősök is francia cirkuszokból érkeztek a nagykőrösi szafari parkba.

A közlemény idézi Richter Józsefet, a szafari park tulajdonosát, aki elmondta, hogy a park nyitásának egyik legfőbb célja az volt, hogy a cirkuszi munkából kivont állatokat egy természetközeli környezetben helyezzék el.
“Európában a nagykőrösi autós szafari park az egyetlen hely, ahol cirkuszi állatok mentését és elhelyezését végezzük, illetve személyes misszió is számomra megfelelő otthont biztosítani az elefántoknak”

“Az utóbbi években a parkunk jó híre bejárta Európát, a francia Cirque Europe pedig májusban felvette velünk a kapcsolatot és kérte az állat befogadását” – tette hozzá Richter József, aki elmondta azt is, hogy az elefánt állatorvosi vizsgálaton és egy általános állapotfelmérésen is átesett.

A közleményből kiderül, hogy a hétvégén az Állatok világnapja alkalmából Richter József tulajdonos jótékonysági futóversenyt szervez a még vadon élő afrikai elefántok támogatásáért. A  három kilométer hosszú szafari útvonal – amelyet a látogatók eddig csak autóval vagy a park kisvonataival járhattak körbe – szombaton futópályává alakul.

A futóverseny nevezéseiből befolyó összeget a park tulajdonosa, Richter József megduplázza, és az összeggel az afrikai elefántok megmentéséért létrejött Herd Elephant Orphanage alapítványt támogatja.

Forrás: MTI

Fotó: Instagram/safariparkrichter

55 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először wales-i előadó az amerikai slágerlista élére

A Richter Safari Parkba került az utolsó francia cirkuszi elefánt

Ma van az erőszakmentesség világnapja

A Def Leppard a KISS, a Journey, és Ozzy Osbourne nyomábalép a híres holliwoodi sétányon

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Csillagok háborúja diszkósított főcímzenéje bevette az az amerikai slágerlistát

Ma van a zene világnapja

Újra megjelent a lemez, amely visszavezet a Fleetwood Mac gyökereihez

A Police palackpostája 46 éve elért a brit rajongókhoz

Megérkezett a Rolling Stones gitárosának válogatásalbuma

Ráijesztett rajongóira Dolly Parton

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő