1944. január 9-én London külvárosában, Hestonban, megszületett a rock történetének egyik legmeghatározóbb zenésze, a Led Zeppelin alapítója Jimmy Page, aki ma betölti a 81-et!

Page apja gyári munkás volt, anyja pedig asszisztensként dolgozott egy orvosi rendelőben. Jimmy 12 évesen kezdett gitározni, Scotty Moore és James Burton hatására, akik Elvis Presley együttesében játszottak. 14 évesen részt vett a ITV tehetségkutatóján, majd különböző zenekarokkal játszott, később többek közt Jeff Beckkel és Eric Claptonnal is zenélt. Első nagy slágere a “Diamonds” volt, amely 1963-ban az első helyig jutott a slágerlistákon.

Jimmy Page karrierje során számos előadóval készített közös felvételeket. Számítások szerint Jimmy Page részt vett az Angliában 1963 és 1966 között rögzített rockzenei felvételek 60%-ban. 1965-ben a The Yardbirds meghívta, hogy lépjen Eric Clapton helyére. Page visszautasította az ajánlatot. Néhány héttel később azonban a zenekar ismét megpróbálkozott a felkéréssel, és végül elkezdtek együtt dolgozni. A The Yardbirds-ben azonban problémák adódtak, a zenekar az összetételében is változások történtek, de Page elhatározta, hogy folytatja a munkát az új tagokkal is. Később tulajdonképpen a The New Yardbirds alakult át a Led Zeppeliné, amelynek Robert Plant mellatt a fő mozgatórugója, producere, zeneszerzője, gitárosa Jimmy Page lett. Azon képessége, hogy különböző gitárokat használjon a zenekar dalainak rögzítésekor, a Zeppelint igazi etalonná tette a rockzene világában.
A Led Zeppelin több mint 300 millió lemezt adott el világszerte, a zenekar bekerült a Rock and Roll Hírességek csarnokába, ikonikus slágerüket, a “Stairway to Heaven”-t pedig minden idők legjobb hard rock felvételeként tartják számon.

A Led Zeppelin 1980-as felbomlása után Page egy másik zenekart akar létrehozni, de kísérletei nem jártak sikerrel. Sok más ismert előadóval dolgozik együtt. Kiadta a szólóalbumát “Outrider” címmel, közös albumot készített David Coverdale-lel , a “Coverdale Page”-et, valamint egy koncertalbumot is kiadott. Az évek során többször újra együtt dolgozott Robert Plant-tel, és Page a zenekar azon tagja aki mindig is valószínűnek atartotta a lehetőséget, hogy a LEd Zeppelin újra összeálljon. Ám eddig a legendás banda csak egy egyedi esemény kedvéért állt együtt színpadra a feloszlása óta: 2007-ben a “Celebration Day” jótékonysági koncerten, a londoni 02 Arenában, amelyet az Atlantic Records elnökének, Ahmet Ertegunnak az emlékére rendeztek. 2014-ben és 2015-ben azonban a Zeppelin újra kiadta kilenc stúdióalbumát, ám addig meg nem jelent anyagokkal kiegészítve, 2016-ban pedig piacra dobták za 1997-es “BBC Sessions” teljes verzióját is.

2010-ben a Gibson a “Minden idők 50 legnagyobb gitárosa” közt második helyre sorolta Jimmy Page-t, míg a Classic Rock szerint Page a negyedik legjobb “Minden idők 100 legnagyobb gitárosa” közt. Őt tartják emellett az ” ütős riffek urának” és “az egyik legmitikusabb gitár-hősenek”. 2014-ben a BBC a Radio 2 hallgatói megszavazták azt is, a az 1969-es “Whole Lotta Love” -ban hallható a rockzene történetének legjelentősebb gitárriffje – ami természetesen Jimmy Page nevéhez fűződik.

Fotó: Kevin Kane/Getty Images

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

49 éve állt a brit slágerlista élére a Queen egyik emblematikus slágere

Két nappal későbbre halasztották az Oscar-jelölések bejelentését a Los Angeles környékén pusztító tüzek miatt

50 évvel ezelőtt kezdődtek a Pink Floyd mesterműve, a "Wish You Were Here" felvételei

A rockzene egyik legjelentősebb gitárosa ma 81 éves

David Lee Roth új klipet készített a Van Halen egyik legnépszerűbb slágeréhez

Ma lenne 77 éves Ziggy Stardust – azaz Dawid Bowie

A Király ma ünnepelné 90. születésnapját

Ezek voltak a magyar moziközönség kedvenc filmjei tavaly

54 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Budapesten ad koncertet az Életrevalók film zeneszerzője

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő