A chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon az ország 350 pontján segítenek a tűzijáték miatt elkóborló kutyák megtalálásában. A szolgáltatásra szilveszter mellett augusztus 20. körül van a legnagyobb igény, hiszen évről évre ezres nagyságrendben viszik be a megriadt, eltévedt háziállatokat a MOL-töltőállomásokra.

Az országot lefedő rendszer jóvoltából tavaly 1385 kutyából 1172-t sikerült visszajuttatni a gazdájához. Ebből szilveszterkor 209, tavaly augusztus 20-a után pedig 46 kutyát vittek be a kutakra azonosítás céljából.

A tűzijátékok hangja kifejezetten zavaró és ijesztő az emberénél sokkal fejlettebb hallású kutyák számára. A reakció szorongás, stressz, látható félelem, remegés, lihegés, nyugtalanság és a menekülési ösztön aktiválódása lehet, ez utóbbi vezethet a riadt kutyák tömeges elkóborolásához – emlékeztetnek a közleményben.

A kutyachip-leolvasóval felszerelt kutakra bárki beviheti a gazdátlanul talált állatokat. A töltőállomások személyzete először leolvassa a chipet, majd értesíti a programban dolgozó állatorvosok egyikét, aki a chipen tárolt adatok alapján be tudja azonosítani a gazdát. Ezért is különösen fontos, hogy a gazdák figyelmet fordítsanak az adataik frissítésére, például telefonszám vagy lakcímváltozás esetén.

A programot a MOL a Vigyél Haza Alapítvánnyal együtt működteti. Az alapítvány szakértői a közelgő ünnep előtt azt tanácsolják, hogy célszerű a kutyasétáltatást kora délutánra időzíteni, estére beengedni az állatokat a lakásba, besötétíteni függönnyel, redőnnyel, mert a fényhatások is zavarhatják az állatokat. A külső zajokat zenével is lehet semlegesíteni, és érdemes egész este megnyugtató közelségben a kutyák mellett maradni.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

A tűzijáték miatt elkóborló kutyák beazonosítását segítik a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon

Vecsei H. Miklóstól HOBOig - Kreatív Fesztivál és Művészkert a Millenárison

Szikora Róbert és a ValMar újabb slágert hoztak össze

"Szerelmek, csalódások, humor és dráma, egy esküvő, na meg persze rengeteg Demjén-sláger" - forog a Hogyan tudnék élni nélküled? második része

48 év a Király nélkül

Ma van a hontalan állatok világnapja

Ma ünnepli a születésnapját Madonna

Várja meg a Csupasz pisztoly legvégét is, érdemes!

Woodstock - 56 éve kezdődött a legendás fesztivál

Közel fél évszázados éves az ABBA egyetlen tengerentúli listavezető felvétele

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő