Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető budapesti rendezvényen. A programsorozat 4 milliárd forintba kerül.

Egyes helyszíneken már augusztus 19-én elkezdődnek a programok, máshol az ünnep utáni napokban is lesznek rendezvények.
Budapesten tíz helyszín lesz: a Margit-sziget, a Műegyetem melletti Duna-part, a Kossuth tér, a Parlament, a Szabadság tér, a Várkert, a budai vár, a Városliget, a Szent István tér, illetve a Bazilika.

Augusztus 20-án a programokat 8 órakor a hagyományos zászlófelvonás és tisztavatás nyitja a Kossuth téren. Ezután kerül sor a katonai és légi parádéra, amelyet a rakpartokról lehet megtekinteni.
Kilenc órától éjfélig várja az érdeklődőket az Ízek utcája a Várkert előtti rakparton. Augusztus 20-ától 22-éig díjmentesen és előzetes regisztráció nélkül lehet majd látogatni a Parlamentet.

A Városligetben a honvédség tart egész napos programot, míg 20-án és 21-én interaktív foglalkozásokkal várják a családokat a Margitszigeten. A budai Várban idén is lesz Mesterségek ünnepe, de ugyanott kap helyet a Protestáns Sokadalom is. A Szabadság tér közösségi pihenőhellyé és gasztrokertté alakul, míg a Műegyetem rakparton koncertek várják a látogatókat.

A Szent jobb-körmenet augusztus 20-án az ünnepi szentmise után, 19 órakor a Bazilika elől indul.
A 21 órakor kezdődő tűzijáték a félórás audiovizuális show része lesz, és tíz percig tart majd.

Magyar Éva hangsúlyozta: a kormány felkészült a rendezvények zavartalan és biztonságos lebonyolítására. Az előkészítés érdekében létrehozott tárcaközi koordináló munkacsoport munkáját operatív törzs segíti majd.

Arra kérik a látogatókat, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket, tájékozódjanak az időjárásról, és vihar esetén azonnal vonuljanak biztonságos helyre.

Kérdésre válaszolva elmondta: úgy látják, a négymilliárd forint reális költségnek tűnik egy ilyen rendezvénysorozat lebonyolítására.

A tájékoztatón a programok művészeti koncepciójáért felelős Centrum Production képviselői elmondták, hogy “nem akartak új ünnepet kitalálni” . Ehelyett közös nyelvet kerestek az ünnephez, amely megtartja a jól ismert tradicionális programokat, de azokat kortárs és modern programokkal újítja meg.

A rendezvények részletes programjait a www.augusztus20.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels

Az Oscar-díjak mellé Grammy is kerülhet Morgan Freeman polcára

62 éves a Supremes és a 20. század egyik legnagyobb slágere

Ma van a balkezesek világnapja

Bíborfehér lett Magyarország tortája

48 éve a Commodores végre meghódította az amerikai slágerlistát

Rod Stewart szívműtéten esett át - lemondta amerikai turnéjának hátralévő koncertjeit

A Beatles 62 éve mutatkozott be Hollywoodban

Kétezer éve figyeljük a Perseidák látványos csillaghullását

47 éve adta az utolsó angliai koncertjét a Led Zeppelin

Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő