Különleges bélyegblokkot bocsátott ki az idén 50 éves East zenekarról a Magyar Posta Zrt. kedden Budapesten. Az ünnepélyes eseményen bemutatták az együttes első három lemezének most CD-n megjelent újrakiadását is.

“A Magyar rockklasszikusok sorozatban korábban az LGT, az Omega és az Edda zenekarról is bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta. Az East együttes a nyolcvanas években a hazai progresszív rock legfontosabb formációja volt” – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke a FUFA Rendezvényközpontban tartott eseményen.

Mint fogalmazott, a Szegedről indult East első négy lemeze, a Játékok (1981), a Hűség (1982), a Rések a falon (1983) és az Áldozat (1984) a hazai könnyűzene történetének meghatározó anyagai. Hozzátette: az együttes 1989-ben született dala, az ’56 a rendszerváltás ikonikus felvétele, sokunknak a szabadság és a zenei őszinteség szimbóluma.

A bélyegblokkot Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, grafikusművész tervezte, aki az East számos lemezborítójának is alkotója. Az alkalmi bélyegblokkon emberi motívumok fonódnak össze a környezet elemeivel. Az első napi borítékon a művész egy másik absztrakt alkotása látható, míg a bélyegző lenyomatát egy emberi arc teszi különlegessé.

Az ofszet nyomdai eljárással készült értékcikket 40 ezer példányban (fekete sorszámú perforált változatban) és 4000 példányban (piros sorszámú vágott változatban) gyártotta az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. A bélyeg 1610 forintos névértékkel kerül forgalomba, és keddtől megvásárolható.

A keddi bemutatón jelen volt Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az East vezetője, Varga János gitáros, Pálvölgyi Géza billentyűs, Király István dobos, Szurcsik József, valamint Keresztes Ildikó, aki a kilencvenes években vokálozott az együttesben.

Mint elhangzott, az első két East-lemez 1981-ben és 1982-ben elnyerte az év lemezborítója címet, tervezője, Szurcsik József akkor még a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt.
“Első budapesti fellépésünk ugyanabban az épületben, a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt volt, mint a FUGA, ahol a bélyegblokkot most kibocsátották. A hetvenes évek végén itt az I. emeleten egy dzsesszklub működött, ahová befogadtak minket, talán mert akkor még mi is instrumentális zenét játszottunk” – idézte fel Móczán Péter, hozzátéve, hogy a közeljövőben a tervek szerint újra megjelenik CD-n az Áldozat – Szodoma című East CD is.

“Olyan egyéni úton jártunk, amire korábban nem lépett más Magyarországon. A progresszív rock világszerte a hetvenes években lett népszerű, elsősorban a Pink Floyd, a Genesis, a Yes és a King Crimson miatt, mellettük a lengyel SBB is példa volt számunkra. Utóbbiakkal, még az East megalakulása előtt, 1974-ben az Angyalok zenekarral egy fesztiválon léptünk fel Lengyelországban” – jegyezte meg Móczán Péter.

Az East gyökerei a szegedi Angyalok zenekarhoz nyúlnak vissza, ahol Móczán Péter és Király István a hetvenes évek elején kezdett együtt zenélni. Az első négy lemezen mellettük Varga János, Pálvölgyi Géza, valamint az énekes Zareczky Miklós és Tisza József szerepelt. Az évtizedek során az East a magyar rockzene egyik leginnovatívabb, nemzetközileg is elismert formációjává vált: a zenekar a nyolcvanas években fellépett Japánban, Hollandiában, Nyugat-Berlinben és a Varsói Televízióban is.
A zenekar a nyolcvanas évek második felében átalakult (érkezett Takáts Tamás énekes és Dorozsmai Péter dobos), de 1994-ig sikeresen működött. Tizennyolc évvel később, 2012-ben az East visszatért, és a következő öt évben számos koncertet adott, például Pécsen, Szegeden, Budapesten, a Müpában, és végül 2017. október 23-án a Papp László Sportarénában.

Az első három East-lemez mostani újrakiadása feljavított hangminőségben, emellett bónuszfelvételekkel érhető el a GrundRecords kiadásában.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Hatházi Tamás

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az 50 éves East együttes

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

Rekordméretű harcsa akadt horogra Lengyelországban

Harminchat film a BIFF programjában

„Minden rossznak örülni is tudok” - 90 éves lenne Szuhay Balázs

David Gilmour alig várja, hogy meghallgassuk az új albumait

38 éves az INXS legsikeresebb albuma

Négy évtizeddel ezelőtt az A-ha zenetörténelmet írt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő