Halálának ötödik évfordulóján a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborra emlékezett a magyar férfi vízilabda-válogatott.

A szövetség szerdán a Facebook-oldalán jelezte, hogy a Hajós Alfréd-uszoda előtt Madaras Norbert elnök és Varga Zsolt szövetségi kapitány vezetésével mécsesgyújtással és főhajtással emlékeztek a válogatott tagjai a volt szövetségi kapitányra.

A 47 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Benedek Tibor az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, több alkalommal volt magyar és olasz bajnok. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik lett a csapattal, 21 találattal pedig a torna gólkirálya volt. Négy évvel később Atlantában negyedik helyezést ért el, és ismét ő dobta a legtöbb gólt.

2000-ben Sydney-ben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben olimpiai aranyérmet szerzett.
A válogatottól a 2008-as pekingi győzelem után köszönt el, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött. 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítőjeként tevékenykedett. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.

Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg. Az úszósportok Hírességek Csarnokának a tagja (2015).

Forrás: MTI

Fotó:Clive Rose/Getty Images

XIV. Leó pápa elárulta melyik a négy kedvenc filmje

38 éve George Michael szólóban is bevette a brit albumlistát

Különleges tárlat idézi meg Michael Jackson budapesti látogatását

Visszavonul a rockzene egyik legendája

57 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró az óceán túlpartján

Sonny & Cher közel fél évszázaddal ezelőtt utoljára állt együtt színpadra

Ma van a kedvesség világnapja

181 éve hivatalos a magyar nyelv Magyarországon

Törőcsik Marira emlékeznek a Nemzeti Színházban

41 éves Madonna első listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő