Bogdán Ádám korábbi 21-szeres válogatott labdarúgó “brutálisan erős meccsre” számít pénteken a hollandok ellen, a Nemzetek Ligájában.

Bogdán az M4 Sport tenap délelőtti Nemzeti Sporthíradójában emlékeztetett rá, hogy legutóbb a magyarok nem tudták felvenni a versenyt a hollandokkal, de az a 8-1-es vereség is kellett ahhoz, hogy új alapokra helyezzék a válogatottat.

“Az biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, végignézve a holland csapat keretét, amely iszonyatosan erős és óriási potenciál van benne. Talán még nem tart ott ez a csapat, hogy a tíz évvel korábbi válogatotthoz lehessen hasonlítani, de megvan benne a potenciál. Brutálisan erős meccsre számítok, az pedig külön öröm, hogy teltház lesz” – mondta a legutóbbi holland-magyar összecsapáson, 2013. október 11-én védő 37 éves kapus.

Szerinte a holland labdarúgás legnagyobb erejét az utánpótlásnevelés adja, ezt pedig tavaly az AZ Alkmaar csapatánál eltöltött egy hónapós látogatása alatt ő maga is tapasztalta. Hozzátette, a mostani generációnak is minden esélye megvan arra, hogy a tíz évvel ezelőtti csapat szintjére eljusson, bár a nagy korkülönbség miatt nehezebben érik össze a jelenlegi keret.

Bogdán kitért Gulácsi Péter távolmaradására is. Elmondása szerint teljes mértékben elfogadható volt az első számú magyar kapus magyarázata – aki maga kérte, hogy pihenhessen -, a helyére lépő Dibusz Dénes pedig már bizonyította, hogy kiválóan szerepel a válogatottban.
“Az indoka teljesen elfogadható és érthető, ő ismeri a testét. Nekünk a válogatottal nyilván azokra kell koncentrálni, akik ott vannak, és szerintem ebből a szempontból is nyugodt lehet a magyar közvélemény, mert kiváló kapusok foglalják el a helyeket most is a keretben”
– fogalmazott, majd kiemelte Tóth Balázst és Szappanos Pétert is, akik szintén meghívót kaptak a keretbe.

Szalai Ádám pályaedzői szerepvállalása is szóba került. Bogdán szerint óriási tisztelet övezi őt a játékosok körében és a tavaly visszavonult, 86-szoros válogatott labdarúgót jellemző tudás és fegyelmezettség biztosan jó hatással lesz a magyar csapatra. A bosnyákok elleni, hétfői összecsapásról elmondta, nincs könnyű mérkőzés, de nyilván az a cél, hogy Marco Rossi együttese legyőzze a vendéglátót.

A magyarok pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek a Nemzetek Ligája A divíziójában. Bogdán Ádám – és Gera Zoltán is – az M4 Sport közvetítésének szakértőjeként lesz jelen pénteken. A legutóbbi hat összecsapás fölényes holland sikert hozott, a magyarok közel negyven éve, kilenc találkozó óta nyeretlenek a pénteki riválissal szemben.

Forrás: MTI

Fotó: Alex Pantling/Getty Images

Rakonczai zongoraesttel indul a július a Plázson

46 éve hallgattunk először sétálva zenét

Schwarzenegger szerint az új A menekülő ember sokkal jobb lehet, mint az övé volt

54 éve adta az első koncertjét a Queen

175 éve használunk postabélyeget

A new wave és a punk királynője ma 80 éves!

Közel hat évtizeddel ezelőtt a tízedik Beatles album is meghódította az amerikai slágerlistát

Semmelweis-nap - zárva tartanak a patikák és a rendelők

Bruce Springsteen eláraszt minket dalokkal

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő