Brian May kijelentette, hogy a Queennek jelenleg nincs szándékában koncerteket adni az Egyesült Államokban, döntését azzal indokolta, hogy az ország most „veszélyes hely”.

A legendás zenekar legutóbb 2023-ban turnézott Észak-Amerikában, „Rhapsody Tour” keretében, az Adam Lamberttel a mikrofon mögött.
Egy friss, a Daily Mailnek adott interjúban azonban – amelyben arról kérdezték, igazak-e azok a pletykák, miszerint a Queen rezidenciát vállalhatna a híres las vegasi, Sphere gömbarénában – May kizárta annak lehetőségét, hogy a zenekar a közeljövőben ismét amerikai közönség előtt lépjen fel.

„Amerika jelenleg veszélyes hely, és ezt figyelembe kell venni” – magyarázta a gitáros.

A zenész felidézte, mennyit változott az Egyesült Államok azóta, hogy a Queen pályafutásuk korai szakaszában először jártak ott, May így folytatta:
„Ez nagyon szomorú, mert úgy érzem, a Queen Amerikában nőtt fel, és mi szeretjük ezt az országot, de már nem az, ami egykor volt. Most mindenki komolyan elgondolkodik azon, hogy egyáltalán odautazzon-e.”

Brian May nem az egyetlen, aki aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államokban folyó változások miatt. Számos művész és a szórakoztatóipar ismert szereplője szólalt már fel az országban kialakult helyzet kapcsán, különösen az az ICE, azaz az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala egységei elleni polgári tiltakozások fényében.

Az amerikai közvélemény felháborodása két, az ICE ügnökei által, rendkívül vitatott körülmények között elkövetett gyilkosság után tovább fokozódott – az áldozatok az amerikai állampolgárok Renee Good és Alex Pretti voltak. A migrációellenes hatóságok a minnesotai, erősen vitatott akcióikat „az Egyesült Államok történetének legnagyobb tömeges deportálási műveleteként” jellemezték – ám a közvélemény, ezzel szemben, bűncselekménynek, hidegvárű gyilkosságnak tekinti – emlékezetet a BBC.

Azok között a hírességek között, akik elítélték a bevándorlási hatóságok és Donald Trump elnök lépéseit, többek közt ott találjuk Neil Youngot, Robert De Nirot, Joni Mitchelt, Moby-t, a Duran Duran, a Green Day és a Dave Matthews Band tagjait, Joe Keery zenészt és a Stranger Things sorozat sztárját, a Pókember-filmekből ismert Yuri Lowenthalt, Billie Eilisht, Sabrina Carpentert, Zara Larsont és még sokan más közéleti személyiséget és művészt.

Heves reakció érkezett Bruce Springsteen részéről is, aki régóta Trump egyik legélesebb kritikusa. A zenész kiadta a „Streets of Minneapolis” című dalt – tisztelgésként a város előtt, egyben tiltakozásként Trump és a bevándorlási hivatal ügynökeinek intézkedései ellen.

Fotó: Don Arnold/WireImage/Getty Images

Brian May kizárta annak lehetőségét, hogy a Queen a közeljövőben az Egyesült Államokban lépjen fel

Steven Spielberg, a Dalai Láma is megszerezte első Grammy-díját

50 éve debütált a Genesis énekeseként is Phil Collins

XIV. Leó is kihagyja a pápai lakosztályt

Fél százados a The Beatles az egyik legmeghatározóbb slágere

A Blondie 46 éve várja a hívásunkat

„Fantasztikus lehetett volna. A Beatles-t elviszi a rendőrség” – 57 éve adta zenetörténeti koncertjét a Beatles

Phil Collins 75!

Több mint fél évszázaddal ezelőtt koncertezett először a Kiss

Tavaly is imádtuk a Balatont

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő