A Főnök piacra dobta „Tracks II: The Lost Albums” című, zenei kollekcióóját,  amely 82 eddig meg nem jelent felvételt tartalmaz. Nem elírás – Bruce Springsteen  egy életre elég számmal lepi meg rajongóit.

A felvételek 1983 és 2018 között készültek, és a Sony Music közleménye szerint „fontos mérföldköveket jelentenek Springsteen karrierjében, miközben felbecsülhetetlen betekintést nyújtanak az életébe és művészetébe.”

A gyűjtemény a legendás 1998-as „Tracks” box set folytatásának tekinthető, és hét teljes albumot tartalmaz – összesen 82 eddig kiadatlan felvételt, amelyeket 1983 és 2018 között rögzítettek, de soha nem kerültek nyilvánosságra.

Az „elveszett albumokat” összegyűjtő, most megjelent box set kapcsán Bruce Springsteen így nyilatkozott:

„Évek óta csak magamnak és néhány közeli barátnak játszom le ezeket a felvételeket. Örülök, hogy most végre ti is hallhatjátok őket. Remélem, tetszeni fognak.”

Az figyelemreméltó, új zenei kollekció többféle formátumban is elérhető, köztük 7 CD-s és 9 bakelites (LP) változatban.

Fotó: Astrida Valigorsky/Getty Images

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

A hazai mozikba is érkezik Roger Waters prágai koncertfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő