Az egyik nagy szállásfoglaló portál foglalási számait összesítve a főváros vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban. Budapestet Eger és Pécs követte, vendégéjszakákat tekintve viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes. A felmérés a 2023 decemberétől 2024. februárig tartó időszakot vette alapul.

A téli kikapcsolódások során a többség hotelt választott. Az 1-2 éjszakás tartózkodás volt a leggyakoribb. A téli időszakból egyértelműen a tavalyi év végi ünnepi időszak volt kiemelkedő, a vendégéjszakaszám több mint fele decemberben valósult meg. Az összesített bruttó szobaárbevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt, ami közel 9 százalékos növekedés az előző évhez képest.
A téli szezon foglalásainak 41 százaléka hotelbe, negyede apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 15 százaléka panzióba és 3 százaléka egyéb szállástípusba szólt.

A január és február leginkább a wellness-szállásoknak jelent kimagasló forgalmat, pláne ahol még termálvíz is van. Így például a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő is keresettek voltak.
A Szallas.hu összesítéséből az is kiderült, hogy a december hozta a legtöbbet a konyhára: a téli vendégéjszakaszám 52 százaléka decemberben valósult meg, és a foglalások 46 százaléka decemberre szólt. Január 7-ei vagy későbbi távozási dátummal is voltak hosszabb foglalások.

Fotó: Pexels/Mikhail Nilov

Bécs a következő Eurovízió házigazdája lehet

57 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

37 éve jelent meg a Dirty Dancing film zenei albuma

Retrospektív vetítésekkel ünnepli Tarr Bélát a Cirko-Gejzír mozi

A vártnál nagyobb összegért kelt el a Földön megtalálható legnagyobb ismert marsi kőzetdarab és egy dinoszaurusz-csontváz egy New York-i árverésen

54 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Több mint 150 ezer fontért kelt el a ritka Gandhi-portré

Itt az első kislemez Ronnie Wood válogatásalbumáról

87 év után kelt el II. Erzsébet esküvői tortájának egy szelete - meg fogják enni

Dolly Parton visszatér Vegasba – de a stúdióba nem

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő