Chris Rea első válogatásalbuma, a „New Light Through Old Windows” július 11-én jelenik meg újra – remaszterelt változatban, dupla újrahasznosított vinylen és CD-n. Ez az első alkalom, hogy a korongotismét kiadják vinylen, az 1988-as eredeti kiadás óta.

Az eredeti megjelenés során Rea több korábbi dalát újra felvette, kifejezetten ehhez a válogatáshoz, amelyre egy vadonatúj számot is hozzáadott, a „Working On It”-et.
Az album hatalmas siker lett: az Egyesült Királyságban, ahol háromszoros platinalemez lett, a a toplisták élmezőnyébe került, és több mint egy évig maradt a slágerlistákon; a korongról a „Working On It” című kiselemez vezette többek között az amerikai Mainstream Rock Tracks listát, míg az „On The Beach” bekerült az amerikai Adult Contemporary Singles top 10-be. Az albumra Rea legismertebb dalai közül felkerült, például a „Fool (If You Think It’s Over), valamint a karácsonykor rendszeresen visszatérő sláger, a „Driving Home for Christmas” is – ez utóbbi a mára klasszikussá vált verzió, amely évről évre uralja az ünnepi időszakot.

A „New Light Through Old Windows”-szal Rea egy rendkívül termékeny évtizedet zárt, amely 1978-ban kezdődött a „Whatever Happened To Benny Santin” című debütáló albumával.
Chris Rea folyamatos turnézással, egyedi hangjának és gitártudásának köszönhetően igazi sztárrá vált Európa-szerte. A válogatásalbum – amely a tizedik volt a diszkográfiájában – koránt sem jelentette, azt, hogy már túl van a legjobb korszakán. Sőt, a „New Light Through Old Windows” a legsikeresebb lemeze, az 1989-es „The Road to Hell” előfutára lett, amelynek köszönhetően az Egyesült Államokban is még sikeresebb lett.

Chris Rea eddig 25 stúdióalbumot jelentetett meg, és több mint 40 millió lemezt adott el világszerte.

Fotó: David Wolff – Patrick/Redferns/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Chris Rea ismét kiadja a legjobb felvételeit

C. C. Catch remasterelt vinyllel ünnepel

A Puskás Múzeumnál lesz a budapesti panorámabuszok 10-es megállója

Több mint négy évtizede volt Tina Turner nagy visszatérése

Mike Oldfild ismét kiadta első album újrakiadott változatát

38 éves a U2 első nagy amerikai sikere

Pünkösdi Örökség Ünnepet rendez a szentendrei Skanzen

Pamela Andersonnak nehezen ment a fapofa a Csupasz pisztolyban

Több mint fél évszázada a "Dark Side of The Moon" kötötte össze a brit és az amerikai slágerlistát

43 éve szállt be a ringbe a Rocky III-al a Surviver

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő