David Gilmour szeptember 6-án adja ki új albumát, a „Luck And Strange”-et, amelynek első előfutárát, a „The Piper’s Call” már bemutatta. Most itt az album második kislemeze, a „Between Two Points”, amelyet a legendás zenész lányával, Romany-val készített.

A „Between Two Points”, a Montgolfier Brothers egy 1999-es dalának feldolgozása, amelyet Gilmour lánya, Romany Gilmour közreműködésével adott elő.
“Pollyval már 30 éve írunk zenét együtt. A pandémia alatt összehozott élő előadások azonban megmutatták nekünk, hogy milyen gyönyörű hangja van Romaninak. A hárfajátéka meggyőzött minket arról, hogy részben szakíthatunk a múlttal, amelyhez olyan erősen kötődtünk – az összes szabállyal, és az egyik pillanatban azt éreztem, hogy kidobhatom az említett szabályokat az ablakon, és egyszerűen azt tehetem, amit csak akarok. Ez hatalmas örömöt okozott nekem” – mondta David Gilmour.
Gilmor komolyan bevonta a családját a „Luck And Strange” készítésébe, hiszen az album dalainak nagy része a pandémia idején született. Majdnem az összes dalszöveg szerzője David felesége, Polly Samson; lányuk Romani énekel és hárfán játszik a most bemutatott “Between Two Points” című számban, egyik fiuk Gabriel a háttér vokálokért felelt a másik, Charlie írta a “Scattered” című dal szövegét írta. Es még sorolhatnánk a „családi vállalkozás” részleteit.
A „Luck And Strange” Gilmour első, új zenéket tartalmazó albuma kilenc év után, amikor kiadta a „Rattle That Lock”-ot. Az új album borítója a híres fotográfus, Anton Corbijn munkája.