A Zalaegerszegen elhunyt Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király pénteki bemutatóját a Hevesi Sándor Színház – jelentette be a teátrum.

A színház a közleményében felidézi, hogy Deák Bill Gyula, “a magyar blueskirály” Zalaegerszegen hunyt el szeptember 17-én.

Az István, a király című rockopera 1983-as ősbemutatójában, Torda szerepében nyújtott alakításának köszönhetően vált az addigiaknál is szélesebb körben, országszerte ismert előadóvá.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház szeptember 25-én mutatja be Szörényi Levente – Bródy János rockoperáját Halasi Imre rendezésében. “Besenczi Árpád igazgató és a teljes társulat egybehangzó javaslatára a zalaegerszegi színház a bemutató előadást Deák Bill Gyula emlékének szenteli” – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Purger Tamás

Itt a Def Leppard eddig kiadatlan Beatles feldolgozása

Dolly Parton emléknappá nyilvánították szeptember 25-ét Kaliforniában

Madonna több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először a brit albumlista élére

Megérkezett Roger Taylor új albuma, rajta „az egyik legnagyszerűbb valaha írt ballada” feldolgozásával

A Star Trek kapitánya 95 évesen heavy metált játszik

Brigitte Bardot balettcipője és Káma-szútra kötete is kalapács alá kerül

Eladó Sophia Loren egykori római villája

A Deep Purple közel hat évtizede hódította meg az Egyesült Államokat

91 éves lenne Aradszky László

38 éves a U2 egyik legkedveltebb slágere

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő