Ismét ingyenes koncertsorozatot rendez a Szerencsejáték Zrt. Négy héten át, március 12-től április 11-ig az ország csaknem hatvan településén lesznek Szerencsekoncertek.

A Szerencsekoncertek támogatója ezúttal Magyarország legrégebbi és talán legismertebb lottójátéka, az 1957-ben indult Ötöslottó. A tavaszi koncertsorozaton az Ötöslottó színvilágával és arculatával várják a látogatókat – közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a nemzeti lottótársaság a tavaly őszi sikeres koncertsorozat után döntött a folytatásról. Egy hónapon át mind a tizenkilenc vármegyeszékhelyen lesznek programok, mások mellett Demjén Ferenccel, Szikora Róberttel és az R-GO-val, Charlie-val, a Neoton Família Sztárjaival és még sok más ismert előadóval. Mellettük számos más városban többek között Fásy Ádám, Nótár Mary, Oláh Gergő, Kállay-Saunders András és Bebe produkcióját láthatja a közönség.

Az eseménysorozaton alkalmanként – csütörtöktől vasárnapig – legalább két ismert előadó lép színpadra. A turné útvonala a nyugat-dunántúli városoktól a keleti vármegyékig húzódik, érintve többek között Vast, Zalát, Somogyot, Békést, Borsod-Abaúj-Zemplént, Nógrádot és Győr-Moson-Sopront. A hangulat fokozását számos helyszínen ismert televíziós és rádiós személyiségek segítik, köztük Harsányi Levente, Szalay Edit, Réti Nóra, Dénes Tamás és Somogyi Zoltán.

A helyszínek és a fellépők listája a https://szerencsekoncertek.hu weboldalon, valamint az esemény hivatalos Facebook-oldalán érhető el.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Ozzy Osbourne posztumusz életműdíjat kap a BRIT gálán

700 000 dolláros kikiáltási áron kerül kalapács alá Eddie Van Halen gitárja

Több mint négy évtizeddel ezelőtt debütált az album, amelynek a "Radio Ga Ga"-t köszönhetjük

Gyűjtői darabként újra kiadják a Queen II -t

56 éve John Lennon elkészítette az egyik „leggyorsabb” kislemezt

Negyed százada nincsen velünk a túlélés Paganínije

Figyelemreméltó összegért talált gazdára a ritka fotó, amely a Led Zeppelin albumborítóját ihlette

Nancy Sinatra hatvan éve a csinos csizmájában a slágerlista csúcsáig menetelt

Tina Turner több mint négy évtizede az egyik legnagyobb slágerével tarolt a Grammy gálán

43 éve ért a slágerlisták élére a „Thriller”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő